Év: 1995

Nemzetiség: kaliforniai örmény

Bizony-bizony, Ms. Cherilyn Sarkisian életpályája az örmény sikertörténetek egyike: robbantott még a ’60-as (!) években, meghódította a pop világát, majd a ’70-es években férjecskéjével együtt az egyik legnézettebb tévéshow főszereplőjévé vált. Aztán miután ráunt, visszavonult egy cseppet, de épp csak addig, míg a ’80-asokban mozizni nem kezdett – csak hogy el ne felejtsük a nevét. Mondjuk ebből a korszakból az egyik legrosszabb videoklipre emlékszünk inkább (csatahajón lotyót játszani valóban nehezen kitörölhető emlék, még 20 év távlatából is). Igaz örményként azonban nem érte be ennyivel: a ’90-es években is meg kellett mutatnia magát, mégpedig többszörösen is. De nehogy azt higgyétek, hogy Cher manapság békés nagymama életet élne. Bár már a 64. életévét tapossa, biztosak lehetünk benne, hogy botox-mosolyával kérdőn bámul kistükrére: hol és mikor lehetne immáron a sokadik búcsúturnét összehozni, túlszárnyalva a 2002-2005 közötti, amúgy rekordnak számító 450 millió dolláros bevételt is… Ha netán kételkedtetek volna benne, hogy ki a legvagyonosabb pop-anyó, ímhol a győztes. Ami pedig a számot illeti, természetesen az sem saját szerzemény: egy ’91-es Marc Cohn feldolgozás, jellegzetesen Cher-es előadásmódban. Bevallom, nehéz volt a választás, de úgy gondoltam, a vocoderes korszaka megér majd egy külön misét is – addig pedig még maradjunk az akusztikus vonalon. Egyben tekintsétek ezt amolyan ráhangolódásnak a nemsokára megjelenő zenei megaposzt felé – mégpedig a rave irányában.

Év: 1997

Nemzetiség: amerikai

Tudom, hogy volt már emlegetve nálunk a Green Day, de más kontextusban. Ez a számuk már a Dookie utáni útkeresős korszakból származik. Talán nem is annyira ismert, de mondhatjuk azt, hogy az ultimate "megint elbasztam" zene. Tökéletesen kifejez mindent amit férfiember egy gigantikus elkúrás után érez.

Év: 1996

Nemzetiség: német

Kétféle ember van. Az egyiknek a What Is Love a Diszkópatkányok, a másiknak a This Is Your Night. Haddaway már volt, Amber még nem, így a szombat esti buli felé közeledve hallgassátok ezt a számot, mert ha modoros lennék azt írnám, a szombat a te éjszakád...

Év: 1998/1999/2000

Nemzetiség: német

Variációk egy témára, avagy: ’Toca Me’, ’Toca’s Miracle’, ’Everytime You Need Me’, és még ki tudja, hányféle címmel és feldolgozásban látott napvilágot a német testvérpár egyetlen valamirevaló alkotása. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2008-ban a sokadik bőrt húzták le egykori sikerükről. Szó ami szó: anno nagyon menő volt, ebédlős diszkó nemigen volt elképzelhető nélküle. Italodance-szel karöltve, house-on innen, trance-en túl – na jó, szakmai elemzésből ennyi bőven elég is, ám a klippel sem érdemes túl sokat foglalkozni: csajok fociznak. És még az énekes sem valami nagy szépség. Ezek után talán törvényszerű is, hogy egyszer sem sikerült látnom, ám ezt azóta sem bánom. A szám viszont tényleg jó, a DJ-k rendszerint a bulik csúcspontján tolták be – nem is buktak nagyot vele. És ma sem buknának.

Év: 2000

Nemzetiség: ír

Az ír szokásokhoz híven a Corrs is egy családi vállalkozás, de szerencsére sokkal emberibb külsővel, mint a meghatározhatatlan nemű egyedekből álló horda, a nagy rivális Kelly Family. A 90-es évek végén éppen a Breathlessel robbantak be a köztudatba és váltak kedvencünkké a ködös mocsárból jövő együttesek közül. Ebben természetesen elévülhetetlen érdemei vannak a selymes hangú és szinte minden ír nőkre vonatkozó sztereotípiának ellentmondó Andrea Corrnak, a szólóénekesnek. A szám is fülbemászó, de sokkal emlékezetesebb Andrea vonaglása a motoros köcsögök és a DC-3-asok között. Persze két hasonló adottságokkal megáldott nővérkéjéről sem szabad megfeledkezni. Már csak arra lehetünk kíváncsiak, hogy ebbe az írektől szokatlan idilli képbe miért kellett bevenni az alkoholista bátyust, Jimet...

Év: 1995

Nemzetiség: angol

Volt egy fiúzenekar, amelyiket mi, fiúk valamiért nem tartottuk annyira nyálasnak, mint a többit, sőt néha nem is titkoltuk, hogy akad egy-két jó számuk. A londoni négyesben – bármennyire is összeválogatott csapat volt – felfedezhettünk némi életszerűséget. Egyik tagról sem jutott eszünkbe például Gary Barlow, Nick Carter és Justin Timberlake sem, és alighanem ez volt az első értékelhető lépés a fiúhallgatók irányába. A Thunder-t a többi slágerükhöz hasonlóan, ám fiúegyütteseknél szokatlan módon Tony Mortimer, az egyik tag írta, és Brian Harvey átlagot felülmúló énekhangja is majdnem annyit lendít az ügyön, mint a klipben hemzsegő, blokkolható (rég láttunk Rorschach) nőrengeteg. Az MCM támogatásával.

Jó estét, jó szurkolást kívánunk, kedves olvasók! A szülinap alkalmából most egy kivételes eseményre tekintünk vissza abba az időbe, amikor a kapusok még sárga négyzetekkel díszített fekete-lila mezt viseltek. A magyar foci már a 90-es években sem bővelkedett nagy pillanatokban, de azért egy-két jeles esemény mégiscsak kijutott nekünk. Mostani összefoglalónk élén pedig a korszak legnagyobb magyar focidobása díszeleg. Irány egy olyan Bajnokok Ligája, ahova még nem engedtek be boldog-boldogtalant, de a Fradi mégis ott volt!

Konfettieső, szerpentin, gyümölcstorta és elfújhatatlan gyertya:
1 éves lett a 90es blog!

Már az induláskor éreztük, hogy egy olyan világba léptünk be, ahonnan még sokáig nincs kiút, na persze nem mintha távozni szeretnénk. Azt viszont magunk sem gondoltuk, hogy egy évvel később is úgy fogjuk érezni, hogy egy centivel sem vagyunk közelebb a téma kimerüléséhez. Mintha a 90-es évek egyre csak növekednének. Külön öröm számunkra, és azok számára, akik jól figyelnek, hogy mind több apró jel ígéri a napsütés visszatérését. A Facebook-os nosztalgiaklub csak a jéghegy csúcsa, már ha szabad ilyet emlegetni egy olyan korszakkal kapcsolatban, amely a jeget csak a vodka-narancsban szereti.

Év: 1995

Nemzetiség: svájci

Az évfordulót megünnepelendő irány a bícs, szálljunk fel az álomhajóra, és csapjunk bele a partiba a diszkókirállyal! Valóigaz, hogy sokan csak a repülőgépen (vonaton, buszon, villamoson, autóban, gyalog) álmodozunk róla, hogy a pilóta bemondja: „Itt a kapitány beszél. Megérkeztünk a Paradicsomba.” Mi viszont reméljük, csodás utatok volt és van a 90es bloggal, ahol minden álom valóra válik...!

Ünneplés gyanánt ma este 20:45-kor megemlékezünk az évtized egyik legnagyszerűbb pillanatáról. Az időpont már önmagában is támpont, hogy miről lesz szó.

Év: 1992

Nemzetiség: német-amerikai

A szám, ami nélkül nincs házibuli. A Rhythm is a Dancer Thea Austin énekesnő, és a matchbox nevű Turbo B. repper közös száma abból az évből, mikor bármilyen hátsó szándékkal felvehettek latexruhát anélkül, hogy egy fétis filmmé vált volna a video klip. Bár a szöveget sokan kritizálták akkoriban, kikiáltották a legrosszabb dalszövegnek, ami létezett, de lássuk be, az eurodance-ben nem az értelmet és a mondanivalót keressük, ahogy ezt Lady Gaga is megfogalmazta az ütős cherry cherry boom boom-mal. A kritikának ellentmond, hogy Nagy Britanniában hat hétig vezette a slágerlistákat, Franciaországban, és Németországban is hasonlóan debütált, a magyar sulibulikban és diszkókban aratott sikereikről nem is beszélve. Tavaly Hollandiában a Top 100 90-es évek slágerei listán a legjobbnak választották. 

Év: 1994

Nemzetiség: olasz / brazil

Az utóbbi időben kicsit másfelé kalandoztunk, most viszont visszatérünk az elvi alapokhoz, és elkezdjük beizzítani a diszkót egy újabb eurodance gyöngyszemmel. Sajnos ma már létezik házibuli a Corona nélkül is, akkoriban viszont elképzelhetetlen volt az ilyesmi. Nincs az a 90es-hívő, akit ne rántana magával az éjszaka ritmusa, Olga Souza kisasszony tolmácsolásában. Elő a diszkógömbökkel, hangfalakkal, hiszen buli készül!

Már egy hete véget ért a téli olimpia Vancouverben, nálunk viszont ismét felgyullad a láng, és visszatér a havas-jeges felhajtás. Az Accolade jóvoltából már a 90-es évek legelején mi is átélhettük – több egyéb kincs mellett –, hogy milyen érzés olimpiai hőssé válni. Most pedig itt az idő, hogy ismét átéljük!

Év: 1995 (1996)

Nemzetiség: amerikai (texasi)

Hiába erőlködik a tél, a tavaszillat már félreismerhetetlenül itt terjeng körülöttünk. A Deep Blue Something ehhez méltóan egy verőfényes, 90-es évekbeli réten játszik nekünk egy szakításról, ami valahogy egyáltalán nem tűnik olyan lehangolónak, mint a szakítások általában. Az 1996-os év szuperslágerének klipjében ráadásul szemérmetlenül a dekadens, sznob világ arcába nevetnek, és elköltenek egy kiváló reggelit az elit közönség körei... mellett, a Tiffany ékszerészet bejáratánál. Napsütés, jókedv, jó zene, lazaság. Hibátlan!

Év: 1996

Nemzetiség: angol

Jay Kay zeneszerző és énekes a gyökere ennek a sok változáson és fluktuáló tagokon keresztül ment együttesnek. Indultak mint acid jazz zenei stílust játszók, mostanra már inkább funk, funky és jazz alapokon zenélnek. Ami tutira biztos, hogy valahol a trance, house és 80-as éveket idéző funky mellett forradalmasították a diszkók stílusát. A populárisokét is, nem csak a stílusnak hódoló csütörtök esténkéntit. Ez a dal a '96-os Travelling Without Moving című albumukról való. Erről az albumról még a méltán emlékezetes klippű Virtual Insanity volt toplistás. Igaz a Cosmic Girl-nek nincs olyan ütős klippje, de a csodás kocsik a fekete F355-s Ferrari, a bordó SE30-as Lamborghini Diablo és a piros F40-es Ferrari azért bizonyosan kompenzálták a fiú nézőket, hogy igazából nem is láthatták azt a kozmikus lányt.

Tehát jött ez a srác, és nem csak egy új mozgáskultúra kapott lendületre de immár a fura sapkák  is elszakadtak az ELTE bölcsészkarától, és szélesebb rétegekben is divatos viseletté avanzsáltak át.

A Jamiroquai név egyébként a jam szó és az iroquai szó összetétele, ami az irokéz indián törzs nevére utal. Az biztos, hogy kapásból egy kicsit fejtörést okozott, hogy hogyan is írják.

A lantos utcai geszta folytatódik, ha ugyan egyáltalán valaha véget ért. Mindannyiunk nagy örömére ismét három régi ismerőst elevenítünk fel. Itt lesz Magyarország legszívdöglesztőbb kozmetikusa, az ellenállhatatlan Juli, és férjura, Ádám, aki többet tett a hálapénz intézménye ellen, mint két ciklusnyi SZDSZ-es miniszterkedés. A sort mára a család bölcse, a világ értője, a hajlott korú férfiak tört szívei közt gázoló Etus zárja.

Most már elárulhatjuk, hogy a szilveszteri posztban nem csak úgy vaktában jósolgattunk. Itt van a levegőben a változás, eresztékeiben recseg-ropog a 2000-es évek komor világa. A heppinesz előhírnökei már megérkeztek. Új rovatunkkal őket mutatjuk be, de minket nem az érdekel, hogy mit hordanak össze róluk a dekadens slágerlistákon. Csakis arra figyelünk, hogy kik és hogyan csempészik vissza a hétköznapjainkba az alakoskodás nélküli, szerethetően bugyuta, vidám dalocskákat, vagy bármi egyebet, ami a kedvenc évtizedünket idézi. Reméljük, minél többen fognak itt szerepelni! Első nekifutásra lássunk hát egy új, valamint egy újonnan erőre kapó előadót.

Tovább emelve a női kvótát ma ismerjétek meg következő hölgytagunkat, aki boldog anyukaként bölcsi és egyujjas kesztyű formájában ma is újraéli az általunk rég nem tapasztalt csodákat.

Év: 1991 (de nálunk '92 decemberében mutatták be a mozikban)

Nemzetiség: amerikai (többé kevésbé)

Egy valóságos tündérmese. Elvarázsolt herceggel kastélyostul, szépséges lányostul. Igaz szerelemmel, őszinte ármánykodással. A Disney vállalat kitett magáért ezzel a mesével. Ezek után még jó sokáig csak futószalagon gyártotta a feldolgozásokat és ez a mese technikailag is mérföldkő volt. Olyannyira, hogy az animáció történetében először kapott "legjobb film" jelölést az Oscaron.

Valószínűleg egyikünk sem gondolta volna, hogy erre a pillanatra sor kerül. Most azonban a szerkesztőség férfitagjai ünnepélyesen rehabilitálják az általuk a ’90-es években bevallottan és nyíltan utált fiúbandákat. Szigorúan szubjektív módon a legtöbbet fikázott hátsó utcai fiúknak nyújtunk ezúttal baráti jobbot.

Év: 1997

Nemzetiség: német

Ha már farsang, akkor karnevál – ezúttal viszont nem Rióból. Hiszen kik érthettek akkoriban jobban a partycsináláshoz a németeknél? A Copacabanán is csak vakargathatták a fejüket az illetékesek, hogy ezek a kölniek valamit mégis megéreztek, amivel egy szambát is a slágerlisták élére lehet küldeni. Több dobásuk aztán nem is volt, de kár is lett volna strapálni magukat: ezt ugyanis olyan szinten sikerült a rádiónak öntenie magából, hogy feltétlen reflexszel asszociálunk a "szamba" szóról az ugyanilyen nevű csoki után a Bellinire.

Újabb rovatot indítunk útjára a 90es blogon. Ideje elmélyülni a korszak leghűbb keresztmetszetében, amelyet nincs szívünk beletuszkolni sem a tévé, sem a sorozatok rovatunkba. A Szomszédok maga a lüktető történelem, a 90-es évek ősgesztája, így önálló rovatban tárgyaljuk. A későbbiekben pillanatképek és helyzetelemzések is felbukkannak majd, előbb azonban sorban megismerkedünk azokkal, akik végigbrusztolták nekünk ezt a csodás évtizedet Grósz Károlytól Orbán Viktorig.

Mai vendégeink a nyugdíj csökkenő vásárlóértével örök, reménytelen harcot vívó Lenke néni, a Latinovits Zoltán trónjától csak centikre elmaradó színészóriás, Sümeghy Oszkár, valamint a digó imidzs és a balkanomagyar lélek császára, Gábor Gábor.