Újabb rovatot indítunk útjára a 90es blogon. Ideje elmélyülni a korszak leghűbb keresztmetszetében, amelyet nincs szívünk beletuszkolni sem a tévé, sem a sorozatok rovatunkba. A Szomszédok maga a lüktető történelem, a 90-es évek ősgesztája, így önálló rovatban tárgyaljuk. A későbbiekben pillanatképek és helyzetelemzések is felbukkannak majd, előbb azonban sorban megismerkedünk azokkal, akik végigbrusztolták nekünk ezt a csodás évtizedet Grósz Károlytól Orbán Viktorig.
Mai vendégeink a nyugdíj csökkenő vásárlóértével örök, reménytelen harcot vívó Lenke néni, a Latinovits Zoltán trónjától csak centikre elmaradó színészóriás, Sümeghy Oszkár, valamint a digó imidzs és a balkanomagyar lélek császára, Gábor Gábor.
Lenke néni (starring Komlós Juci)
Lenke néni alapember a Szomszédokban, erről kár lenne vitát nyitni. Elöljáróban annyit róla, hogy ő a szocreál Holle anyó, a jóság, a béke és a szeretet, kábé mint a Coca-Cola Mikulás, csak piacgazdaság nélkül. Lenke genealógiájának feltáráshoz elengedhetetlen tudni, hogy ő még az ánti-világban, a Horthy korszak úri Magyaroszágán szocializálódott, és ez automatikusan jelenti a második világháború – mint kapcsolt áru – átélését. Sorozatbeli vitézkedése a lőfegyverek előtt nyilván innen eredeztethető. A globalizációs szembeszéllel dacolva Lenke képviseli a korábbi lassú tempót, lassan jársz, tovább érsz, valamint a szerény, materialista istenhitet(?), ami a jósága és tisztessége fejében mindig valami égi segedelemért vagy közértes prémiumért fohászkodik. Horthy korszak nevelte, a Kádár-korszak etette, a rendszerváltás temette (el): pályájának íve tömören így vázolható fel.
A bevezető után kicsit kibontanám Lenke személyiségének ágát-bogát. A cselekményszál alapján Takácsék egy kertesházból kényszerülnek a panelbe. Lenke rosszkedvének eredője pontosan itt keresendő, ugyanis egy szupersztráda leendő útvonalába tévedt szerény kis háztájiuk, amely nem kerülhette el a sorsát: Lenke haragja, gyanakvása, ellenszenve a hatalommal, a gazdagsággal, az erővel szemben mind-mind innen eredeteztethető. Külön dühíti az „Öreg” (Takács István, szűkebb körben Taki bácsi) kedélyes világlátása és jókedve, amelyet innentől kezdve nem győz elégszer letörni (bár többnyire ezek csak próbálkozások maradnak, mert Taki bácsi a Gábor Gábor mellett hajlott kora ellenére a sorozat Sunnyboy-a, már a csak a szörfdeszka hiányzik a hóna alól). A generációs szakadék és idővihar, ami általában a túl soká élőket sújtja, szintén nagy sérelem a számára. Beszédes, hogy huszaséveiből kifelé ballagó Alma is már csak az unokájuk, akinek az útjait (Alma útjai kifürkészhetetlenek, elég ha Lacira, Desirére, Jánosra, majd a vele való házasságralépés után SándORR-ra gondolunk, de a derék Ferinket is be akarta vinni a málnásba) már se lekövetni, se észben tartani nem tudja.
Látva a fentieket, a vidékies életből egy betonszarkofágba költözés, Taki bácsi happy hardcore arca, Alma szabados szexualitása mind frusztrációk özönét zúdította Lenkére. Ezek a frusztrációk pedig levezetésre várnak. Kettős célpontot szemelt ki erre az öreglány, otthon és a munkahelyen is talált egy boxzsákot, akit kedvére püfölhet naphosszat. Az egyik Taki, a másik pedig Bandikám, a főnöke a közértben. Taki bácsit folyamatosan „Öregezi”, holott ugyanolyan korú lévén százszor fiatalosabb Taki: egy tűzpiros kockalada letűnt fenegyereke, aki még 60 évesesn bármelyik huszonéves kiscsajt el tudná vinni egy körre és aki ennek ellenére szelíd, kedves, türelmes Lenke nénivel, az emberiségért tett jótéteményeiért pedig beállhat a béke Nobel-díjas aspiránsok sorába. Bandikám már más tészta. Bandikám a fingotnyelt közértes komisszár, akinek a „központ” a Jóistennel egyenlő, és egyéb töketlen szocialista reflexektől (no meg szerintem lumbágótól) is szenved. Lenke ennek szellemében terrorizálja, osztja, a csizmáját törli bele, és minden szaros döntéshez kikéri a vénasszony engedélyét. Ha a Szomszi az USA-ban születik, akkor már a New Orleans-i francia negyed piroslámpás boljtaiban is slágercikk lenne a Bandi-Lenke sado-mazo szett. A munkahelyi szex egy egészen új, sajátos válfaját alakítaná meg Lenke néni, aki ténylegesen a főnökét szúrja. Minden szociális akciójához bábként használja fel Bandit, csakhogy az öreglány összetévesztette a közértet a vöröskereszttel, a kapitalizmust meg valami utópisztikus falanszter elmélettel.
Sümeghy Oszkár (starring Palócz László)
Sümeghy életén lehet a legjobban lemérni a magyar magaskultúra mélyrepülését: a szocialista parnasszusról egészen a gazdagréti azbesztkatlanig jutott Drága Művészünk, akinek nagyságára már csak Kutya úr, nyugdíjas színházi intéző (gondnok? problémamegoldó?) és az érett Horthy-korszak dizőzeinek fonnyadt maradványaként fennmaradt (műtárgyak vagy régi kacatok szoktak fennmaradni) Lillácska emlékszik a hajdani tapsvihartól mámoros időkből. A színház… bizony a színház. Sümeghy Oszkár könnyfátyolon át képes órákig mammogni az opera nagyságáról, a glamúrról, bájról és kellemről, a tűsarkúból ivott pezsgőről, s mindarról a pompáról, ami őket akkoriban körülvette.
Sümeghy karakterénél figyelhető meg egy érdekes világnézeti fricska, amit a Szomszédok mutat a világnak, annak ellenére, hogy a végletekig korhű és dokumentarista akar lenni. Kettő, sőt a két sakál (Kerei és Rozsomák) belépésével már négy olyan figura is szerepet kap a sorozatban, akik agglegények, vagy érdekesebbre fordítva a problémát: özvegyek. A való életben a nők remek állóképességének köszönhetően aligha állhatna fel egy ilyen díszes özvegyválogatott férfiakból. Én – jelzem személyes vélemény következik – Csűrös Karola aknamunkáját érzem, aki Horváth Ádám direktor oldalbordájaként kitalálhatta, hogy legyenek a sorozatban a férfiak a magányos, hervadó hősök; lássák őket csúzzal küszködni, rigójancsiba (legyen az valódi vagy „kamu”) ülni, megtörni, megjámborodni. A nők egy feminista Csűrös Karola szemüvegén keresztül az „elhulltanak legjobbjaink” vagy globalizált hangnemben „the good die young” elmélet alapján, a nők fiatalon, életük és fiatalságuk virágában halnak meg, hátrahagyva a viagrát, vizelettartási problémákat és a nyugdíjat a férfiakra. A teremtés koronáinak deheroizálása tehát Csűrös gonosz terve. Sümeghyről továbbá elmondható, hogy az arcával azt csinál amit akar: Wallace és Gromit, Jim Carrey vagy Antal Imre elbújhatnak szégyenükben mögötte. Főleg Bőhm úr relációjában törnek ki Sümi ábrázatán a torz fintorok, de bárki ellen képes kikelni, ha az őt az éneklésben megzavarja. A Lantos utca népére nem mondhatnánk, hogy vájtfülű zenekritikusok hemzsegnek köztük, valószínűleg a három tenorral is inkább levitetnék a szemetet, mintsem éneklésre bíztatnák őket, de hát hiába: a proletár kenyérrel él (meg beutalóval), nem művészettel.
Gábor Gábor, az arkangyal (starring Koltay János)
Dupla Gábor a nyugat fricskája a Szomszédokban: egy ember, aki Panelváros morózus lakói között sem felejti el, mi fán terem a keep smiling. Amorózó mivoltának látszólag ellentmond korosodó bakkecske kinézete, de a varázsa mindig elbűvölte a hölgykoszorút a Juli&Gábor stúdión innen és túl. E sárm alapvető kelléke a mindig kizárólag kisérleti szakaszba jutott szivarkázás (ergo sosem gyújtja meg), az erősen 60-as éveket idéző dolce vita reminiszcenciák, mint mia cara!, ciao Clarissa mia! és az egyéb, Vespa-mopeddel és sós tengerzajjal előadható maníros csatakiáltások. Az állandó semmiből jövő és semmibe tartó, esetleg nemlétező pénzek dzsentrisen szélvészgyors elköltése, a több áldozatot követelő paneltüzek fehér striciöltönyben, Persilreklám kompatibilis átvészelése. Az arcán tanyázó derűt a böllérarcú Fruzsi egy-egy disznóvágássztorija, vagy Juli folytonos hápogása a Stúdió hiányértékei miatt sem marja le.
Érdemes megfigyelni, hogy amíg az újévi bölcsességparádé alatt minden más karakter azon agyal, hogy kötéllel, pisztollyal vagy méreggel vessen véget életének az Újév örömére, addig Gábor a táguló reklámpiac lehetőségeit latolgatja csillogó szemmel és aranyfoggal. A ballonkabát, a kalap, a mindig skatulyából előhúzott imidzs az üzlet része nála, ha végre egyszer rágyújtana arra a szivarra vagy egy Tommy gitárra, kiköpött Dick Tracy lenne. Egyes elméletek szerint Gábor figuráján keresztül akarta Horváth Ádám a vállalkozó figuráját nevetségessé tenni, de fordítva sült el a dolog. Gábor folyton vigyorog, mint akit baszni visznek, nem szenved a posztkádárista bürokrácia gáncsaitól, a lányokat pedig a sorozat folyamán egytől-egyig felpróbálja egy kivétellel. Szívem Egyetlen Királynője, Juli ad neki kosarat, bár a kezdet kezdetén, mikor még Bőhm úr volt a közös képviselő és még Lenke néni sem a multiknál beszélte le az embereket a romlott tej megvételéről, akkor egy légyott alkalmával Gábort cserbenhagyta a férfiassága. Juli vállvonással veszi tudomásul Gábor pechjét, de ettől a perctől kezdve Gábor folyton a nyomában van a szőke ciklonnak. Szerelmük, mint Hidas Frigyes örökbecsű főcímdala, valahol befejezetlen szimfónia.
