Év: 2000

Nemzetiség: amerikai

Még a ’90-es évek közepén indultak útnak a fiúk, akik a Korn mellett robbantottak nagyot a rockzenét megújító stílusukkal, amely már a közelgő dekadencia előszelét hozta magával. Akkoriban persze még nem is sejtettük, milyen komor évek várnak majd ránk – no nem a new metalnak köszönhetően. Kimondottan jól jött egy-két keményebb dal, amire kiadósat lehetett zúzni vagy épp magunkba fordulni egy rövid időre. A szám amúgy hamar klasszikussá vált, amit még a diszkósok is nemhogy megtűrtek, de szívesen elhallgattak két tucc között. A titok nyitja abban rejlett, hogy tudni kellett a stílusnak határt szabni, mivel önmagában azért elég depis lett volna. Fogyasztását emiatt (különösen az önértékelési zavarokkal küzdőknek) csak korlátozottan ajánljuk.

A tábori gitárost mindannyian ismerjük. Modorosék már feldolgozták, mi a B-oldal TOP10 Evör, és az osztálykirándulás felől közelítjük meg a dolgot. Abból az időből, mikor még nem jártunk a Diákszigetre, Kapolcsra, a tévében először vetítették a Twin Peaks-t, még nem rajongtunk a Backstreet Boysért, még Udóba voltunk szerelmesek. (A fiúk nem tudom kibe. Samantha Fox?)

a hallgatható verzió

Év: 1991

Épp hogy csak magunk mögött hagytuk a szocializmus rémét, és máris ránk szabadult a rothadó kapitalizmus: nyugati verdákkal, színes zakókkal, vállalkozókkal, Klapka-zálogházzal. Az átlagembernek meg maradt a naiv Amerika-imádat. A csillagos-sávos lobogónak tán soha nem volt még (és nem is lesz többé) akkora keletje, mint anno. A srácok remekül lovagolták meg a változás szelét, a szöveget akár politikusaink szájába is adhatták volna. Aztán persze mai fejjel már kiábrándultunk, és rájöttünk, hogy a „land of the free” sem az ígéret földje többé, meg a konfi zászló is sokkal menőbb. De gyerekként legalább nem gondoltunk a vágtató inflációra, a gombamód szaporodó újgazdagokra meg az olajszőkítésre.  Ha csak álmaimban is, de Amerika még mindig visszainteget.

az eredeti klip (némi Klapka reklámmal)

Év: 1997

Nemzetiség: feka-amerikai

Hol vannak már azok a szép idők, amikor még P. Diddy is rapper tanonc, afféle wannabe gangszta volt Biggie Smalls mellett az anyósülésen… mondjuk ekkora hájzsák mellett nehéz is lett volna érvényesülni. Aztán meg miután megmurdált, lehetett sírva imádkozni és összehozni egy slágerlistás „elestem a motorral"-t. Hát ennyit Puffyról. Annak viszont még megvolt a bája, amikor Biggie, 2pac, meg a többi dutyimadár vitte a vállán ezt a szakmát. Figyeljük csak meg az okos, intelligens arcvonásokat a hófehér zakós úriembereken, ahogy két üldözés között lökik a sódert. Ez a buta-rap kellett az amcsi gettótölteléknek, mi meg, ha kértük, ha nem, ezt kaptuk – és bólogathattunk rá nagyokat.

Év: 1991

Nemzetiség: amerikai

Mit is lehetne mondani erről a fiúkáról? Tizenhárom évesen már kokainfüggő volt. Huszonegy éves koráig több tettlegességet, rablást, garázdaságot és súlyos testi sértést elkövetett. 45 napig sitten ült, mert megvakított egy férfit rablás közben. Kicsit New Kids on the Blockolt, de kilépett és a Marky Mark and the Funky Bunch nevű formációval kiadta első hip-hop-ra hajazó albumát. Bár ez inkább volt funky diszkózene rap betétekkel, de sebaj. Azt énekelte, hogy: "Bringing this to the entire nation; Black, white, red, brown; Feel the vibration". Ami így kicsit neccesen hat az előéletét tekintve, de ne legyünk szőrszálhasógatóak.

Lényeg, hogy iszonyú PR munkával levetkőzte magáról azt a rasszista felhangot amit magával hozott kamaszkorából. Mára már Oscar-jelöltes színész, és bár barátságos arcú sármja kedvesnek hat, mégsem felejtem a Boogie Nights-ban alakított nagy hímtagú, ambíciózus fiatalembert. Lássuk be, ez távol áll a klasszikus romantikától. Az biztos, hogy nagyon ráztunk rá a tábori búcsúdiszkóban. És összekapaszkodva énekeltük, hogy: Iz gátt jú gud báj pésönszt!

valódi zenei élmény

Év: 1995

Évtizedünk közepére a Kárpát-medencébe is megérkezett a 100% techno - népszerű nevén kopogós dance vagy dum-dum (tuc-tuc) zene. Nekünk, kölyköknek meg kellett vagy 10 másodperc, míg megszerettük és felvettük a ritmust. Kihívóan egyszerű zenei betétek, könnyen memorizálható rap. Ja, és Betty Love személyesen, felesleges, nyálas és hosszú szólók nélkül. Hát mennyivel jobban állt neki a diszkókirálynő szerep! A banda amúgy a számmal valóban messzire szállt, ebből évekig lehetett még jókat haknizni és jövőt alapozni (lásd: Náksi és Betty). Nekünk pedig rongyosra hallgatott (krómos!) maxell kazik, és persze a mesterien megírt páros rímek őrzik az emléküket: „Kapaszkodj, őrült a tempó, repülj velünk, ez így lesz jó!”

igazi nosztalgia

A makulátlan úriemberek után következzen oldalunk ragyogó gyémántja, a blog férfiszíveit rabul ejtő Bettie, akinek páratlanul alapos csajos cikkei remekül egészítették ki a mecsboxdominanciát.

Év: 1991

Nemzetiség: amerikai

Az elején szögezzük le, hogy Prince egy kis öntelt fasz. És ez szó szerint értendő. A 167 centis Művész Úr tekintetében a „kis” jelző talán nem szorul magyarázatra, és az idegesítő önteltsége sem titok, habár mindez nem alaptalan. Szinte bármilyen hangszer kerüljön ugyanis a kezébe, tudja mihez kezdjen vele, és nem csak pislog, mint Britney Spears az iskolai atlaszra. De mindezeket félretéve Prince elsősorban fasz, és akinek nem világos, hogy miről beszélek, az figyelje meg, hogy tartja és mozgatja azt a gitárt! És persze közben hallgassátok a zenét! Úgy lüktet, hogy majd eldurran a mojotól. Justin Timberlake eladhatja a lelkét Bokros Lajosnak, akkor sem lesz képes soha ilyet írni, de még a dalszerzői gárdája sem fog hasonlót a szájába tolni. Szegény Justinra még a műborostát is úgy kell felragasztani, hogy legalább egy kicsit férfinek nézzen ki, erre jön Prince, és atomlazán, négy percben elmeséli nekünk élete egyik legjobb dugását.

Tim Burton is megirigyelhetné ezt a csodálatos világot. Birbegybuty figura slattyogva delirál a Birbegybuty világban. Enyhén autista elhajlásokkal és kolosszális zenével.

Év: 1999

Ha pár száz kilométerrel nyugatabbra születnek, ma bizonyára világhírnévnek örvendenének – még a hozzáértők szerint is megütötték a nemzetközi színvonalat. Csak hát az a fránya magyar nyelv, tisztességes hazai rocker meg ugye nem hajlandó semmilyen világnyelven sem hőbörögni. De hát így is van ez rendjén, a tavaly 20. évfordulójukat ünneplő fiúk tök jól elvannak hazai berkekben is. Anno a sulibulikban még az elvetemült diszkósok is teli torokból üvöltötték a „Rólad szólnak a hírek, veled van tele a sajtó!”-t, hétvégente meg lehetett fakultatíve dobálni az ötveneseket a zenegépbe, ha épp hőzöngős hangulatunkban voltunk. Kötelező gyakorlat egy kis wannabe-rockerkedéshez és pogózáshoz.

Év: 1993

Nemzetiség: amerikai

Az 1971-es David Bowie szám feldolgozása, az emlékezetes New York-i unplugged koncerten. Kiválóan lehetett erre a tábortűz mellett sírni az elszalasztott szerelmeken, bár a szöveg teljesen másról szól, akkor nekünk teljesen mindegy volt, csak szomorú legyen. A Nirvana volt az a zenekar, amit ha nem tudtál meghallgatni, akkor is illett ismerni, és hangoztatni, hogy igen igen, a Come As You Are... igen, az már valami. Aki nem szerette a Nirvanát, annak is megvolt az unplugged koncert másolt kazin, anélkül nem lehetett létezni akkoriban, kivéve ha repper vagy réver voltál ugye. A Nirvana Unplugged albummal jött el igazán a tábori gitárosok felemelkedése, ugyanis a tizenhat tonna, a börtön ablakában és a Tankcsapda összest felválthatta az immáron gitározhatóvá és énekelhetővé vált Nirvana, és innentől lehetett csak igazán menőzni a lányok előtt.

Év: 1990

Nemzetiség: német

Tudjuk, hogy elcsépelt és lehet, hogy modoros is, de mégis: egy megkerülhetetlen klasszikus a javából. Véget ér a hidegháború, Németország újra egységes, ismét demokratikus választások kis hazánkban… gondolnánk, hogy már 20 éve történt? Valószínűleg az egykori NSZK-s fiatalok sem hitték, hogy karrierjük zenitjén túl alkotják majd meg legemlékezetesebb számukat. Az üzenet azonban még sokáig elkísér minket. Egy percre se feledjük: a Változás Szele ott és akkor fúj minket szemközt, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Az idő kerekét persze még mi sem tudjuk megállítani, de hisszük, hogy van, ami örök és elmúlhatatlan. Ahogy a Wind of Change.

Év: 1989

Nemzetiség: angol

Ismét egy örökzöld a brit szigetekről. Mint rendes művészlélek, kipróbált ő is sok mindent: volt ő beat-rajongó, színész, dobos, billentyűs, énekes, majd zeneszerző. Szép lassan rájött, hogy szólóban szép az élet – és különben is, a bandatagok csak visszafogták őt a szinti mögötti fejrázogatásban. Amúgy ezt a számot is rommá játszották anno a rádiók, és hát elég idősek vagyunk már ahhoz, hogy némi poszt-szoci nosztalgiát is felfedezzünk – már csak a címben is. Paradox módon kicsit melankolikusra sikerült azért az a paradicsomi nap, főleg ha még Philt is néznünk kell hozzá. Ezért inkább csak hallgassuk.

Év: 1997

Nemzetiség: német

A popszakmában is léteznek kimeríthetetlen témák: a szombat este is ilyen. Felesleges is lenne belemenni, hogy ki miért várja annyira, és annak idején talán még jobban készültünk rá. Buli, bandázás, dizsi, vagy csak szimplán kocsmatúra? A „hogyan” mindegy volt, a szombat estét viszont különösen a gimis évek óta nem illett otthon tölteni. Ugyan keveseknek lehetett részük bowlingozás közbeni popcorn-esőben, de az elkövetők a klipet leszámítva is nagyon hangulatos számot hoztak össze. Talán mondanom sem kell, hogy ők is Eurodance-klasszikusok, a vöröske Lori Stern pedig tett róla, hogy ma is mindenkinek egyből beugorjanak az egyszerűen memorizálható, fülbemászó kis dallamok.

Év: 1992

Nemzetiség: német

A második kislemez a More and More után, abból a korból, amikor még teljesen komolyan adtak ki albumokat azzal a címmel, hogy Love Is Not Sex. Ma bármelyik emo zenekar ha meghallja, sírva bújdoshat el, kevés vidám szerelmes szám sikerül ilyen szomorúra. Akkor még elhittük, hogy a világ végét jelenti, ha a sulibulin a kiszemelt fiú más lánnyal táncolt, és erre a zenére kiválóan lehetett sírni, és a távolba révedni a bordásfal mellett. A klip blokkolható csajokkal nem szolgál, ellenben hülyetánccal igen. Én még emlékszem, mikor betanultuk a koreográfiát, és hihetetlen menők voltunk, mikor az iskolai farangon a tánctér közepére perdültünk. Nem, videófelvétel nem készült róla.

Év: 1997

Nemzetiség: német

Na kérem, akkor induljon az új év első hete is olyan party-hangulattal, amilyennel az óév befejeződött. Nem lovagolnék a napsütés-boldogság tengelyen többet – szerintem a ’90-es pozitív életérzést már új olvasóink is érzik. Hát lehet egyáltalán másra gondolni ilyen zene hallatán? Lám, 2010 teléből is készülhetünk már a nyárra: focivébével, tengerparttal, fergetegpartyval, meg amivel csak kell. Zenekritikai elemzésébe ezúttal nem mennék bele: a mondanivaló önmagáért beszél. És milyen meglepő: előadóink ezúttal is a német Eurodance képviselői – egy latin (amúgy C-Block-os) tündérrel, Raquel Gomezzel kiegészülve. Azért a klipet is érdemes végignézni: egyrészt mert még a nyuggerek sem bírnak magukkal, másrészt meg a csajok is kitesznek magukért. Csak egyetérteni tudunk a refrénnel: „Ooooh, it’s my party…”

Év: 1989

Tegye fel a kezét, aki nem óbégatott soha a karjait rázva egyetlen házibuliban sem erre a számra. Húsz éves a dal, húsz éve nincs olyan házibuli, ahol ne kerülne elő éjjel kettőkor közvetlenül a Kör közepén állok, de még a Sej ribizli, piros bicikli előtt. Egy mondatba sürítette bele a rendeszerváltás korának életérzését – a jövőd még nincsen, a múltad már nem kell – az akkor erős túlzással iskolai zenekarként indult szintipop trió. Az első sláger az első albumról, hamarosan aranylemez lett, és elindítottak egy új stílust. Sokan próbálkoztak még a Depeche Mode-os hangzással, a szintipoppal, de sem a Dr Beat, sem a Popular, sem Kozmixék első együttese az 5let nem ért el akkora sikereket, mint Ákosék. Lehet fanyalogni, lehet ódivatúzni, de az Induljon a banzájt még ma is mindenki elénekli álmából felébresztve is.

Ingrid Sjöstrand: Ha nagy leszek

Ha nagy leszek,

híres ember leszek,

titkos telefonszámot tartok,

és autogramot küldök a gyerekeknek,

akik bajuszt rajzolnak a képemre az újságban.

Ha megunom a hírességet,

rendes telefonszámot kérek,

és bajuszt növesztek,

akkor majd nem ismer meg senki

(csak a gyerekek, akik bajuszt rajzoltak a képemre az újságban).

Az egész szerkesztőség nevében B.Ú.É.K.!

Év: 1999

Nemzetiség: amerikai

Mivel is kedveskedhetnénk az év utolsó napján, mint egy igazi szilveszteri partyval – J.Lo-val megspékelve. Akkoriban még ő sem foglalkozott olyan fölösleges körökkel, hogy eredetinek vagy „alulról jövőnek” mutassa magát. És csodák csodája: Y2K ide vagy oda, még a világ sem dőlt össze éjfélkor. Idén azonban valami új veszi kezdét: mi, a 90es blog szerkesztői szentül hisszük, hogy a dekadencia évtizede leáldozott, és olyasvalami indul el újra, ami 2000-ben véget ért. Boldog új ’90es éveket!

A két ünnep között sem bírunk az örökzöld színtől elszakadni – következzen hát ismét egy kora ’90-es klasszikus az EA-től. Már gyerekkorban is az volt a víziónk, hogy egymagunk hódítsuk meg egész Európát, miközben a Ben Hurból ellesett kocsiversenyekkel szórakoztatjuk magunkat és a népet? Mindezt játszva tehettük meg a római témát elsőként feldolgozó Centurióval. Hol volt akkor még a szintén népszerű Caesar és Age of Empires sorozat?? Itt van az eredeti, az ötletadó, az alap. Harcra fel a barbár világ ellen!