Ma végre megismerhetitek az egyetlen még nem bemutatott szerzőnket. Íme a híresen humanista sumér első titkár, a művészetek nagy pártolója, a társadalmi viszonyok felkent ismerője.

Nemzetiség: ír

Év: 1994

Egyszer ennek a pillanatnak is el kellett jönnie a zenei paletta elemeinek bemutatásában. Talán nem szükséges közvélemény kutatást végeznünk ahhoz, hogy kijelenthessük, Kelly Family-t hallgatni már annak idején is rettenetesen ciki volt. Mindazonáltal blogunk szerkesztősége a teljességre törekedvén nem hagyhatta ki a ’90-es évek hangulatából őket sem, hiszen anno orrvérzésig játszották a rádiók, illetve hetente jelentek meg róluk az aktuális pletykák a Bravo-ban. Máig nem értjük, hogy a fenébe jöttek össze a bécsi koncertjükre 250 ezren, vagy vásároltak 4,5 millió darabot a „legmenőbb” albumukból, vagy egyáltalán, hogy működhet még mindig ez az együttes, de ezúton nyugtatjuk meg (ill. bosszantjuk fel) a kedves rajongókat: nagyon is léteznek. Tisztességes beltenyészet révén többször is személycserén és ráncfelvarráson estek át, de a mai napig is turnéznak – legutóbbi információnk szerint szeptemberben Budapesten is tiszteletüket teszik. Öngyújtókat előkészíteni: támadnak Kellyék!

Manapság már aligha értheti meg egy „profi” felhasználó, minként készülhet szimulátor a műkedvelők számára. 1990 környékén mégis megjelent itt egy olyan repülős játék, amit döbbenetesen sokan játszottak döbbenetesen sokáig – hogy mit ne mondjak napjainkig – a lelkes, de túlzottan nagy repülőtudással azért mégsem vádolható rajongói. Ez volt az F-15 Strike Eagle, annak is a 2. része.

Év: 1993

Nemzetiség: kanadai

Igazából semmiféle kommentet nem kéne fűznünk ehhez a számhoz. Az évtized legnagyobb slágere, amelyet mindenki szeretett, zenei ízléstől függetlenül, a tarajos punkoktól, a letolt gyatyás rappereken át a porban fetrengő metálkatonákig. Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a wannabe jamaicai, érthetetlen szövegű Snow, egyenesen a lepukkant, rettenetes torontoi gettóból!

Év: 1996

Nemzetiség: brit színekben induló ausztrál

Gina G az évtized egyik legelragadóbb teremtése. Most kell róla elmondanunk minden jót, mert meg lennék lepve, ha találkoznánk még egy slágerével. Sejtelmes mosolyának, vörös hajkoronájának és az érzéki úúú-ááázásnak egyszerűen nem lehetett ellenállni. Ha megjelent a képernyőn, 3:17 percig semmi esélyünk nem volt mást csinálni, mint elvarázsolva bámulni a szexi fehér szoknya alól kivillanó combokat és érezni a játékos erotikát. Valódi píszí szexhimnusz, amely simán elmenne 12-es karikával, de minden fiú ugyanarra gondolt a „just a little bit, little bit more” hallatán. Szeretjük. A dalt is.

Év: 1996

Nemzetiség: német (kubai/amerikai, portugál, fülöp-szigeteki) 

Franky Gee-vel megtörtént a lehető legjobb dolog, ami egy olyan Floridában élő kubai menekülttel lehetséges, aki jelentkezik az Amerikai Hadseregbe. Természetesen a németországi szolgálatra gondolunk. Ha már a legjobb helyen volt a legjobb időben, akkor rendkívüli bölcsességgel rájött, hogy itt a legjobb dolgot lehet csak tenni, az pedig az Eurodance. Innen pedig egyenes út vezetett az olyan klipekhez, ahol "kiképzés" keretén belül, Napóleoncuccokban lehet bámulni a DC-3-asból kiugráló közleányokat. Fájó, de már Franky sincs köztünk.

A sok vidámság közepette nem szabad elfeledkeznünk az akkortájt megismert gonoszság fogalmáról sem. Ha voltak is ilyen csúnya figurák, ne feledjük, hogy mindig pórul jártak a végén. A törpörkölt elkészítésének folyamata megakadt a hagyma finomra vágásánál, az Ausztrál Expressz sem vált az offshore-ozó hiénák martalékává. Ennek ellenére akkor is voltak nagyon gonosz figurák, ugye még nem felejtette el őket senki?

Év: 1993

Nemzetiség: kanadai

A vad és kemény tuc-tuc betörése után a diszkópop már megállíthatatlanul terjedt, mi pedig boldogan lélegeztünk fel a tábori diszkó utolsó lassú számánál, hogy a Wind of Change korszaka egyszer és mindenkorra leáldozott. Immáron nem kellett hónaljjellegű, kamaszos denimszagban tétován lassúzni a több mint tizenkét perces koncertfelvételére, amiről mindenki pontosan tudta, hogy csak azért teszik be, hogy elég idő legyen a tapizáshoz. Szóval, amikor a remény már végkép veszni látszott, jött Meat Loaf, és elegyítette a Szépség és a Szörnyeteg klasszikus meséjét egy kis Operaház Fantomjával, meg némi nyúlással a Coppola féle Drakulából, létrehozva ezzel minden számítógépbuzi, pattanásos kamaszfiú álmát. Azaz a borzalmas ragyásképű szörny is találkozhat élete istennőjével, és az övé lehet. A tündérmesék legmegkapóbb eleme, hogy hiába csókolja meg a lány a szörnyet, az bizony szörny marad.

Mert Meat Loaf-ról elmondhatjuk, hogy vérbeli rokker, meg jó énekes, meg jó színész, de fehérlovas hercegnek, még többdioptriás VBK okozta delíriumon keresztül sem lehet nevezni. Valószínű ezért távozik a végén motorral, amúgy vadnyugatiasan, bele a naplementébe. Itt feltétlen meg kell említenünk gyönyörű partnernőjét, aki ugyan szép, de nem ő énekel, ruhája inkább semmi, mint valami. Ezúton is reméljük, hogy nem fázott fel a motoron, ezzel zavart okozva a mámoros mézeshetekben.

Aki nem hisz a mesés, igaz szerelemben, annak itt van ez:

Emlékszik még valaki az 1992-es svédországi foci EB-re? Nem? Ezen nem csodálkozunk, viszont most megpróbáljuk felidézni, hátha megszépítette az eltelt 17 év az egykor unalommal eltöltött 3 hetet. Repüljünk vissza az időben a barcelonai olimpia elé, Stockholmba, Göteborgba, Malmöbe és Norrköpingbe. EURO ’92.

Év: 1992

Nemzetiség: holland

Let meeee say yeeeeeah! Húú, ez keményebb, mint az Iron Maiden! Az új diszkókorszak nyitányának legnagyobb durranása. Minden ízében őrzi a 90-es évek naiv ártatlanságát. Videoklipnek megfelelt egy gyermekműsor stúdiódíszlete is, flipper bejátszásokkal. A zenével sem tököltek sokat, a masszív zuhogásra rátettek egy valóban videojátékos szintitémát, na meg az elmaradhatatlan euroafro rapbetétet. Hol van ez a túl profin meghangszerelt, és pont ettől lelketlenné vált mai popizéktől!

Nemzetiség: amerikai

Év: 1996

Bizony, nem egyszer fordult elő velünk, hogy a sok pörgős nap után, dolgunk végeztével (vagy éppen elhalasztásával) csak úgy lazultunk a nappali foteljába süppedve, a tévét bámulva vagy a rádiós kívánságműsort hallgatva. Ilyenkor rendszerint nem vágytunk többre, csak valami egyszerű, könnyen memorizálható, ismert dallamocskára. Ilyen volt Fugees-ék rapbetéttel megspékelt feldolgozása is. Haiti és afrikai bevándorlóként gyanítjuk, hogy könnyen beilleszkedtek New Jersey afro-hip-hop világába. Feka zene kategóriában kifejezetten élvezhető, mély gondolatok kiiktatására és a fejünkből való kinézésre, egyszóval lazuláshoz ideális választás!

Dzsíííííííííííííí

Nemzetiség: amerikai

Év: 1992

Az örök napsütés sem képzelhető el felhők és esős napok nélkül. Axl Rose-éknak viszont valahogy mégis sikerült odacsempészni a felhők mögött kibújni igyekvő napsugarakat az ömlő novemberi eső mögé. Persze a ’90-es években legfeljebb annyit fogtunk fel a rockballadából, hogy egy végtelenül hosszú számot lassúzunk végig életünk éppen aktuális szerelmével, aki a 8 perces tánci végén valószínűleg apró darabokra törte szívünket a „Legyünk inkább barátok…” kezdetű mondattal. Sebaj, ahogy akkoriban kellett vagy 5 perc, míg romjainkból feltámadva ismét mély szerelembe estünk, úgy manapság is hamar túlléphetünk az élet értelmét firtató kérdéscsoporton.

Élvezzük hát a világ legjobb gitárszólóját Slash értő tolmácsolásában, és 9 perc erejéig hagyjuk, hogy a hideg, novemberi eső áztassa a ’90-es tengerpartot. Hiszen tudjuk jól: „Nothing lasts forever, even cold november rain!”

Év: 1997

Ismét egy nagy-nagy magyar klasszikus. Egyértelműen ők szállították ’97 legnagyobb slágerét, nem is értjük tehát, hogy miért váltottak később jóval romantikusabb irányba. Ilyen vidám és ütős kis slágerek a menők, nem azok a művészinek szánt micsodák, amiket a túlzott celebesedés után próbál nekünk eladni a tar frontember. El ne felejtsük a 90-es évek legmenőbb budapesti épületét, a Rendőrpalotát!

Következzen most valami, amitől blogunk férfi-törzsközönsége egészen biztosan elájul majd, és elfelejti nekünk az utóbbi pár, kissé feminin jellegű posztot. Nem a Pixy Baba meg a MyLittlePony, hanem minden fiúgyermek álma, a Kék Villogó, némi sziréna aláfestéssel! Megvizsgáljuk a korszak valamennyi megkülönböztető jelzéssel ellátott gépcsodáját, amiért odavoltunk, aminek a mecsbokszos verzióját követeltük, amibe beszállhattunk, ha olyan szerencsénk volt. Ma a rendőrautókról lesz szó.

Év: 1996

Nemzetiség: amerikai

Úgy döntöttünk, hogy épp ideje a lányokat is megmozgatni a 90-es életérzés irányába, ezért eléggé rácuppantunk erre a romantikus vonalra. Megpróbálunk olyan dalokat is becsempészni a kínálatba, amilyenekre a hozzánk hasonlóan jóképű kisfiúk kérték fel táncolni egykor az izgatott kishölgyeket. Igen, tudom, hogy nem erre a számra gondoltatok először, de mindennek eljön a maga ideje. Egyébként ez is teljesen ugyanúgy és ugyanarról szól, mint az a dal, amelyikre mindannyian gondoltunk. A három latínó mucsácsó nem szeretné, hogy elmenjen a szerelmük, bár azt sose tudtuk meg, hogy a két hátsó igazán mit szeretne, mivel végig ez a Marty gyerek énekelt és gitározott. A fejcsavarós trükk viszont nagyon menő! A színpadon Amerika Boyzone-ja, a No Mercy!

Év: 1991

Ne ijedjetek meg, nagyon messziről írok. Magyarországról… Talán már hallottatok felőle. Magyar vagyok, a 90-es évekbe tartunk. Legendás idők, amikor még humor- és irónianagyhatalom voltunk. Purci úr még „betű-betű-szám-szám-szám-szám” rendszámos Trabiba ül be, Sebes Jenő viszont már nemzeti trikolóros rendszámtáblás Daciával érkezik, hogy megfenyegesse Színész Bobot: vagy pénzt kap, vagy köpni fog. Bujtor István magasra tette a lécet, hiszen már az évtized elején leforgatta korszakunk legnagyszerűbb magyar filmjét.

Mai posztunk nem egyszerűen csak egy kis visszaemlékezés évtizedünk kultúrtörténetének legvastagabb főtartójára. Sokkal inkább egy új rovat megindítója. Ha volt bárki az olvasók között, aki azt képzelte, hogy ez kimaradt az életünkből, akkor most feltárjuk a teljes igazságot! A 90-es években nem volt olyan fiatal, akinek ne a videotéka jelentette volna az élvezetek paradicsomát, az örömök kapuját, a gyönyörök kertjét telis-tele bűnre csábító édes gyümölccsel.

Év: 1996 (hitetlenkedtünk, megnéztük, tényleg annyi…)

Ugye mindenki tudta, hogy eljön ez a pillanat is? A kor Magyarországának fénypontja. Nem számít, hogy a tenger csak egy nagy tó, a sportkocsi bérelt, az nem Szabina hangja, és Béres Zóónak lófeje van, bennünk azóta is megmozdul valami, ha meglátunk egy napraforgótáblát. Ez az a klip, amit ötszázötven év múlva  állófogadás keretében vetítenek majd a 90-es évek reneszánsz évfordulóján a reménytelenül pösze kultuszminiszterek.

Nemzetiség: svéd

Év: 1986

Na melyik volt az a szám, amelyikre még 1988-ban sem volt esély, hogy naponta legalább egyszer, de inkább háromszor ne halljuk? Europe-ék már a peresztrojka bimbózásakor rászámoltak a szocira, így a dal elvileg nem tartozna a korszakunkba, de azt hiszem ezt senki sem gondolja így, ráadásul a szokásos fáziskésésen is átesett Hegyeshalomnál. Ugyanakkor annyira hozzánőtt a késő 80-as évekhez, mint Gorbi homlokfoltjai és a Commodore 64. Ha kávézóban ültél, ha talponállóban álltál (igen, akkor még voltak ilyenek), ez szólt a rádióból, még az akkortájt gyakrabban üzemelő utcai hangszórókból is fel-felcsendült, a tévében ennek a számnak a videoklipje ment. Ha nem mozdultál ki otthonról, és nem is kapcsoltál be rádiót/tévét, akkor a szomszédból szűrődött át. Kész tragédia lett volna ez, ha nem imádta volna mindenki. Egy valódi legenda. Azt hiszem, hogy híresebb mint Grósz Károly.

 Év: 1999

Szeretnék megcáfolni azokat a rosszindulatú pusmogásokat, miszerint a blog szerzői kizárólag randa cinikus disznók, így választottunk egy olyan számot, amely érzésekről szól. Bizony ez a kedves kis nóta nekünk is az első bátortalan csajozási élményeket eleveníti fel, amelyek legalább olyan kedvesek, mint egy plusz élet a Marioban.