Év: 1993

Nemzetiség: kanadai

A vad és kemény tuc-tuc betörése után a diszkópop már megállíthatatlanul terjedt, mi pedig boldogan lélegeztünk fel a tábori diszkó utolsó lassú számánál, hogy a Wind of Change korszaka egyszer és mindenkorra leáldozott. Immáron nem kellett hónaljjellegű, kamaszos denimszagban tétován lassúzni a több mint tizenkét perces koncertfelvételére, amiről mindenki pontosan tudta, hogy csak azért teszik be, hogy elég idő legyen a tapizáshoz. Szóval, amikor a remény már végkép veszni látszott, jött Meat Loaf, és elegyítette a Szépség és a Szörnyeteg klasszikus meséjét egy kis Operaház Fantomjával, meg némi nyúlással a Coppola féle Drakulából, létrehozva ezzel minden számítógépbuzi, pattanásos kamaszfiú álmát. Azaz a borzalmas ragyásképű szörny is találkozhat élete istennőjével, és az övé lehet. A tündérmesék legmegkapóbb eleme, hogy hiába csókolja meg a lány a szörnyet, az bizony szörny marad.

Mert Meat Loaf-ról elmondhatjuk, hogy vérbeli rokker, meg jó énekes, meg jó színész, de fehérlovas hercegnek, még többdioptriás VBK okozta delíriumon keresztül sem lehet nevezni. Valószínű ezért távozik a végén motorral, amúgy vadnyugatiasan, bele a naplementébe. Itt feltétlen meg kell említenünk gyönyörű partnernőjét, aki ugyan szép, de nem ő énekel, ruhája inkább semmi, mint valami. Ezúton is reméljük, hogy nem fázott fel a motoron, ezzel zavart okozva a mámoros mézeshetekben.

Aki nem hisz a mesés, igaz szerelemben, annak itt van ez: