Év: 1999

Nemzetiség: német

Ha létezett agyonjátszott előadó a német Viván, Nicole Safft kisasszony a görkorcsolyájával mindenképpen közéjük tartozott. Nem múlt el úgy délután a suliból hazaérkezvén, hogy ne láthattuk volna őt az utcán repeszteni. Bár művésznevét egy pornószínésznőt alakító karaktertől kölcsönözte, senki ne gondolja, hogy ártatlan pubertáskorunkban mi bármiféle rosszra gondoltunk volna szőkesége láttán… Azt meg már mondanom sem kell, hogy a dizsiben is mennyire alapkelléknek számított. Senki nem kérte a DJ-től konkrétan, de ha mégis kimaradt volna, a buli végén azon kaptuk volna magunkat, hogy csalódottan kérdezzük magunktól: miért nem volt Rollergirl? Hát itt van.

Év: 1989

Nemzetiség: amerikai (zömében)

És akkor újra lettek egész estés mesefilmek a diznitől. (Nem kenyerem a plágium, de a Port-os kolléga zsenialitását nem tudtam überelni, azaz:) "A habókos hableánynak azonban rá kell jönnie, hogy hallgatni nem mindig arany, és hogy Ursula a zavarosban halászik."

Év: 1998

Nemzetiség: holland

Bizonyított tény, hogy a borús idő hosszú távon növeli lehangoltságérzetünket. Ez ellen egyszerű orvosságot tudunk: mitől is derülhetnénk 3 másodperc alatt jókedvre, ha nem a napsütés, tengerpart, és persze a lengén öltözött lányok láttán? Bár főhősnőnkről ezúttal nem állíthatjuk meggyőződéssel, hogy szépségideál lenne, a szambához és a jókedvcsináláshoz vitathatatlanul nagyon ért – és még a szép fogsorát is gyakran megmutatja nekünk. Ha pedig mindezekhez még hozzáadjuk a szokásos suli-bulis emlékeket, akkor máris búcsút inthetünk a depressziónak, és teret engedhetünk a nyárnak, amely akár mindennap velünk lehet.

Sokan utáljátok Erwin Koemant? Zavar, hogy csak 4. lett a válogatott a a VB selejtezőben? Ilyenkor szükséged van a boldogság nagyköveteire, akik a 90-es évek legsötétebb dolgainak felemlegetésével ráébresztenek, hogy van ok a jókedvre. Úgy gondoltuk Verebes József második szövetségi kapitányi periódusát felesleges lenne kielemeznünk, inkább csak leírjuk a tényeket és rátok bízzuk, hogyan gondoljátok tovább őket. Itt van tehát az évtized mélypontja, tényszerűen.

Év: 1999

Nemzetiség: amerikai

Három igazi afroamerikai gangszta teszi tiszteletét ezúttal a nem túl napfényes Queens-ből. Már a ’80-as években hamar rájöttek, hogy stukker nélkül is lehet sikereket elérni, mindössze egy mikrofon szükségeltetik hozzá, és a fiatalok máris rommá hallgatják őket a hatalmas kétkazettás magnóikban. A banda második nagy korszakában aztán Joseph Simmons egy dal erejéig lehetőséget adott „picifatima” kinézetű feleségének is a vokálozásra – milyen meglepő, hogy később elvált tőle… Bulikban ez a sláger általában akkor szokott előkerülni, amikor a hangulat már emelkedetté vált. Ilyenkor előbb-utóbb elhangzott a „Te, tedd már be a fütyülőst!” kezdetű mondat, amire aztán lehetett brékelni vagy menőzni egy jókorát.

Év: 1999

Nemzetiség: olasz

Ha már belekezdtünk, maradjunk még egy kicsit az italodance (igen, ilyen stílus is létezett) jeles képviselőinél. És ha már digó dance, ki másra is gondolhatnánk, mint Gigire? Évtizedünk derekán már befutott DJ-ként tevékenykedett, amikor az a rémhír járta, hogy egy aranylövés találta hátba. Szinte temetni kezdtük volna szegényt, aztán hamar megnyugtatott minket, és a diszkókba dobta egyik utolsó, talán legfülbemászóbb slágerét. A „lamúrtuzsúr” hallatán boldog-boldogtalan a tánctérbe özönlött a suli-bulikon, hátha épp erre a számra jön össze az aznapi „nagy ő”. Aki általában maradt, ahol volt (vagyis sehol), de sebaj: lamúrozni minden buliban illett akkoriban.

Év: 2000

Nemzetiség: olasz

Ha hétvége, akkor party-time. A lenyugvó napfény után még jött egy véget érni nem akaró, bulis éjszaka. A három olasz srác is érezte, hogy valami veszendőben van már, de még igyekeztek átmenteni a ’90-es napsütést a 2000-es éjszakába. Amolyan afterparty ez, amiben benne van az évtized minden önfeledtsége. A refrénbe mintha magukat a ’90-es éveket írták volna bele: „Let me stay, one more day”… Szó mi szó, digó létükre azért egész jól látták ezt meg. Leginkább egy féktelen habparty-t képzelek el hozzá, ahol a szerencsések a színpadról a let-mí-sztéjre egyszerre vetik magukat a habok közé… Na, bulizunk egyet?

Örömmel tudatjuk a kedves olvasótáborral, hogy a 90-es évek blog A hét bloggere rovat legújabb vendége! Nagy megelégedéssel nyugtázzuk, hogy egyre többeket érint meg a téma, és terjed az általunk hirdetett életérzés.

A beszélgetésből kicsit közelebbről megismerhetitek blogunk legaktívabb tagjait. A szokásos válaszokon kívül elárultunk néhány olyan dolgot, amelyekre már nagyon régóta kíváncsiak vagytok, és pár pikáns részlet is napvilágra került.

A hét bloggere: a 90es blog

Év: 1996

Nemzetiség: angol

Megjelent a (What’s the Story) Morning Glory, és mindenki el volt ragadtatva. A lányok úgy sikítottak, mintha Elvist és a Beatlest egyszerre látnák a színpadon, az MTV-n pedig minden másnap leadtak egy műsort, amiben arról volt szó, kép és hang, hogy az Oasis turnézik, vagy exkluzív koncertet ad, vagy azt mutogatták ahogy stúdiózott. Volt azon a lemezen jópár kiváló dal, amelyeket a hivatalos énekes, Liam Gallagher énekelt, aki itt egyebet sem tesz, mint kóvályog a villában, üti a csörgőjét, és olyan tekintettel néz, ahogy a sztárok szoktak. Ehhez a dalhoz viszont – amelyről a szerzője, Noel Gallagher is azt mondja, hogy nem érti miről szól a szövege – sikerben talán csak a Wonderwall volt fogható. Jómagam arról sem voltam akkor meggyőződve, és most sem vagyok, hogy az ifjabbik Gallagher fivér rátermettebb énekes a bátyjánál, de ezt ők nyilván jobban tudják. Azaz tudták, amíg össze nem vesztek, és Noel ott nem hagyta a 90-es évek legsikeresebb poprock bandáját.

Év: 1996

Nemzetiség: amerikai (Missouri)

A hétfő már elmúlt, a megfelelő hétkezdést garantáló jó nő blokk viszont nem maradhat ki. Íme egy dögös és vagány déli csaj csizmában, jó hanggal és kellemes zenével, egyenesen Redneckországból. Tanult zenésszel állunk szemben, aki az iskolában mazsorett volt. Hát lehet nem imádni? Ennél jobbat elképzelni is nehezünkre esik, hát még, ha mélyen ránk néz a kamerán keresztül, azokkal a nehéz eldönteni milyen színű, ám annál igézőbb szemeivel! Sheryl szerencsére zenéjével és külsejével is mindig kilógott a celebesedő popvilágból, s ezért nem csoda, hogy régóta az egyik kedvencünk. Nyoma sincs körülötte a britniszpírszes marketingerőlködésnek, elejétől fogva hitelesség lengi körül. Már az első lemeze is siker volt, viszont ezzel a remek dallal a második lemezéről végképp bevonult az életünkbe. Amerika hangja istennő köntösben. Köszönjük!

Év: 1988 - 1993

Nemzetiség: angol

26 részes sorozat

1920-as évek, Amerikában a jazz korszaka, itthon a Horthy-korszak kezdete. Eltekintve az akkori nemzetközi politikai helyzettől, ez már önmagában is ironikus párhuzam lehet. Persze ennél még a fürdőkádam is mélyebb, de ha az ember arról kíván posztot írni, amiről most én próbálok, kell valami frappáns felcsapás. Pont olyan, mint amilyen görbe tükrös ironikus maga a sorozat is. Meglehet, a Csengetett Mylord, nem áll annyi évadból és epizódból mint a Jóbarátok (hát még a Barátok közt), de legalább annyira szerves része a kollektív köztudatnak, mint Chandler és Mónika meg a többiek.

Év: 1995

Nemzetiség: brit

Kóros álmatlanságban szenvedőknek ajánljuk ezúttal ezt a klasszikust. Lehet mondani rá, hogy nem túl napfényes és vidám, ami igaz is. De mire való az éjszaka? Végeláthatatlan bulira és táncra, na meg egy kis zúzásra, amire az Insomnia is ösztönöz. Az elektronikus zene sajnos ma már nem is emlékeztet régi önmagára, de azért Faithlessék azóta is a minőséget képviselik. Erre szokás mondani: ha életük hátralevő részében csak a Rudasban áztatják magukat, már akkor is megtették a magukét. Mi pedig nem maradunk hűtlenek hozzájuk.

Év: 1999

Magyarország rémálmát aligha kell bemutatni. Ha létezik olyan magyar rap, aminek mindenki A-tól Z-ig tudja a szövegét (a tehénbőgésekkel együtt!), hát Dopimaci, meg talán az egész hazai rapszakma legnagyobb alkotása mindenképpen az. Ganxstáékkal együtt magasan verték a hazai mezőnyt, nevük a bűnöző rappel vált eggyé. Az „Enyém a világ” viszont egy kicsit  mégis más. Talán Pityinger Lackó sztorija, vagy az aláfestő gitárakkordok, netán az azóta védjeggyé vált nyögés teszi, de az élő roncsfilm meg a nyomorult nyócker helyett inkább egy napsütéses sikersztorira gondolunk. A mosoly pedig ha előbb nem, 1.49-nél biztosan kiütközik majd az arcunkra: azt hiszem ilyen bárgyú képpel nyögni már valóban tehetség kérdése. A „Virítsd a lóvét” kifejezés meg azóta már a szókincsünkbe építette magát.

Év: 1994

Nemzetiség: angol & olasz

Ha már eső, akkor itt van nektek egy ismeretlen ismerős, Ice MC. Az angliai Nottinghamben nem kellett sokat agyalnia, miről is írjon számot, bár ránézésre lerí róla, hogy a napfényes Jamaicán otthonosabban szövegelne – a kedves szülők azonban valamilyen rejtélyes okból inkább az angol gyepet választották a honi zöldségeskert helyett. Mi mindenesetre jól jártunk vele, mert később az eurodance egyik alapműve született meg, ami magán hordozza az évtized zenéire jellemző jegyeket: szimpla rapbetét, szólóének, jellegzetes kopogás és olyan mély ’90-es hangzás, mint az a pocsolya, amibe ma sikerült belefutnom. Hiába, egy ilyen esős napon megesik, hogy letörünk egy kicsit, később azonban minden jóra fordul majd – ahogy azt Alexia is megénekli nekünk. Az igazi „mondanivaló” 2.57-től hallható: hát ennél egyszerűbb receptet aligha kaphatnánk gondűzés ellen...

Év: 1998

Nemzetiség: amerikai (ami a klippen vitán felül lerí)

Egy újabb hétfő reggel. Őszi esős. Utálatos dolog ez, tudjuk jól már Garfield óta. Mi más kell, mint egy "csakazértis" nóta. A New Radicals Gregg Alexander által írt száma, egy kis reggeli szembeköpősdi. A dal 5 hétig vezette az angol toplistákat, és bár mást nem igazán ismerünk tőlük, ez nagyon megmaradt. Ugyan nem volt hallható dizsikben, meg bulikon, de az MTV eléggé nyomta, és ha "So '90's" hétvégét tartott, akkor a Michael Jackson és a Madonna számok mellett nagyon vártuk/reméltük, hogy majd ezt is leadják.

Hajrá 2009. 42. hete... mehet!

Év: 1999

Nemzetiség: angol

Kedvezzünk ezúttal a funky és a korai house kedvelőinek is. Joggal merülhet fel, hogy ez a stílus már nem az igazi ’90-es, és valóban, hasonló mondható el rá, mint Robert Miles-ra: az új műfaj viszonylag hamar dekadens nyöszörgésbe billent át – például a valódi énekhangok mellőzése miatt. Itt viszont még a jókedvű lazulás, nevetés és aranyszínű, csillogó zakó jelzi a hovatartozást a ködös Albionban is. Én sokáig amolyan megtűrt számként hallgattam az egyik válogatáskazin, aztán főleg bulikban éreztem, hogy nem is olyan rossz ez. Amolyan könnyed ráhangolódás az igazán táncos zenékre. Sokkal nem több, de annak mindenképpen tökéletes.

Év: 1994

Nemzetiség: német

A U96 ebben a számban az ősviva Club Rotaionből ismert afrikai-holland-spanyol énekesnővel, azaz Daisy Dee-vel (Desire Rollocks 1970) kooperál. Daisy a Technotronic után ugrott be U96-ékhoz, hogy sikerre vigye a Club Bizarre c. albumot. A 90-es években annyira azért még nem voltak bevállalósak a zenekarok, és ilyen durva fétis cuccot Madonnán és a gay band-eken kívül nem nagyon láthattunk. Nekem akkor nem tűnt fel, hogy D.D. egy láncra kötözve vonaglik végig a klipben, és a latex, lakk ruháknak sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Blokkolható csajok, futurisztikus városkép trabanttal, jó zene, más nem is kell. Hogy a szám annyira azért ne legyen egyedi és tökéletes, van benne egy sornyi nyúlás Leila K-től, a '92-es Open Sesame-ből. Ez a sor valószínűleg D.D. nyomására került be, mert 2000-ben az egész Open Sesamet feldolgozta. Hogy melyik az eredetibb csaj, Leila K, vagy D.D, az egy másik poszt kérdése. Mindenesetre most hallgassátok a Love Religiont 1994-ből.

Év: 2000

Nemzetiség: holland

Új hét, új tündér: ezúttal a németalföldi hepinesszgyárosok egyik utolsó követőjére esett a választásom. Az Alice Deejay valójában hattagú formációjába a lemezproducerektől kezdve DJ Jürgenen át a táncoslányokig mindenki beletartozott, a legtöbben viszont mégis csak az ennivaló fronténekesnőre emlékszünk. Judith Anna Pronk kisasszony bájos hangja mellett fergeteges tánctudásával és „élő” performanszaival is szórakoztatott minket. Énekhangja helyett azonban inkább a kisugárzását emelném ki és rögtön egy jó tanács a klip megtekintéséhez: 1.03-tól mély szerelembe esés veszélye áll fenn (Istenem, azok az igéző szemek…), aki tehát erre nem készült fel, csak eddig nézze. Én sajnos (vagy szerencsére?) a rabjává váltam, és valószínűleg már nem is szabadulok tőle, csinos lányok ide vagy oda. Bár mostanában már csak a hajszobrászatnak él, azért kitörölhetetlen nyomott hagyott az életünkben. Költőien fogalmazva: Judith Anna örök.

Hosszú szünet után ismét emlékezésre hívjuk ízlelőbimbóinkat. Ezúttal a strandkonyha következik. Ennek jelentősége annak ellenére vetekszik a menzakoszttal, hogy annak tíz hónapja ellenében csak három aktív hónapot tudott felmutatni. Na de három milyen hónapot! Lássuk hát a büfébódé oldalára drótozott, zsírfoltos étlapot!

A hallgatható, klip nélküli verzió

Év: 1991

Egy újabb ’80-as években kezdődő sikertörténet folytatása a ’90-esekben, ezúttal magyar oldalon. Ez a szám már ma is örökzöld, és óvatos becsléssel is 100% annak a valószínűsége, hogy fent is marad a zenei palettán, amíg a buli és az alkohol iránti igény egy időben jelentkezik majd. Hiszen melyikünk nem üvöltötte még életében torka szakadtából, hogy „Részegen ki visz majd haza???” A Bikinitől megszokott módon a szöveg nagyon ott van, mindenki egy kicsit magára ismerhet az éneklése alatt. A legjobb az egészben az, hogy még csak nem is kell feltétlenül ittasnak lenni hozzá, 3 perc erejéig még az absztinensek is delíriumban érezhetik magukat – a piásabbak meg gyorsan rendelhetnek még egy kört, nehogy már hasson rájuk a józanság szava.

Az eredeti klip, ínyenceknek