Év: 1997
Nemzetiség: német
Kedves olvasók! Kalandom itt véget ért, ezzel a poszttal elköszönök tőletek. Blümchennel érkeztem, így keretbe foglalva munkásságomat, vele is búcsúzom. Abszolút személyes kedvenc a révhercegnőtől, az álmodozom egy éjen át német megfelelője a delfinektől hemzsegő floridai partokon.
A 90-es évek legyenek veletek!
Év: 1999
Még mindig hazai terepen maradva kanyarodjunk vissza egy kicsit a naiv és infantilis kislány benyomását keltő Judyhoz. Lépjünk túl végre az „ez a klip most a baleset előtt, vagy után készült?” értelmetlen kérdésen (egyébként utána), a videó így is, úgy is zsékategóriás, a srácok ugyanúgy nem csinálnak benne semmit, Judy pedig… egyszerűen aranyos és kész. Ha azt mondom, Groovehouse, mindenkinek ez a szám jut eszébe először, alap volt a sulibulikban, a szerencsésebbje pedig élőben is vokálozhatott rá. Erre számos lehetőség nyílt akkoriban, hiszen sokáig szinte csak ebből az egy számból haknizgattak grúvék országszerte. A lassú, szóló verziót tényleg csak a „hős szerelmes” típusú olvasóinknak ajánljuk, az itt látható felturbózott (mondjuk, hogy az igazi) változattal pedig mindenkinek kellemes élmény-, múlt-, „nagy szerelem” idézést kívánunk!
Év: 1996 Sajnálatosan eddig nem nagyon foglalkoztunk az évtized magyar rock zenéjével, pedig hihetetlenül termékeny időszak volt ez, főleg a mai kor borzalmas rocknak csúfolt együtteseihez képest. Most egy igazi klasszikus következik, a magyar metál farkasaitól, akik egy album erejéig a punkba is belekóstoltak. A kor punk kultúrájának minden eleme feltűnik a klipben, a kannától a Borharapó nevű legendás műintézményig. Természetesen cáfoljuk azt a híresztelést, hogy a szerkesztőségnek van olyan tagja aki ezen a helyen megfordult volna.
"Mindekinek, mindekor, mindenhol nagyon jó, de a legjobb mégis részegen!"
Hol volt akkor már a New Kids on the Block, (ismertebb nevén Nyúkic), és a Bross. A Duran Duran-ból családapák lettek, a Modern Talking meg már akkor is vicces volt, amikor még működött. A 90-es évek hozta el nekünk az igazi fiúbandákat, az igazi rajongást. 
Mit nekünk Beatles a sikoltozó ájuldozó rajongókkal, mit nekünk a 80-as évek, ahol a new wave fiúkon és a hajbandákon kívül más rajongható zenekar nem akadt, csak béna rockerek és punkok.
Mexikói telenovella
Epizódonként kb. 40 perc
Magyarországon 1998. február 9. - 1998. július 24. között sugározta először az RTL Klub.
Paulina Martinez Cancúnban él, felszolgálónő egy bárban, ahova egyszer betér a szépséges és dúsgazdag Paula Bracho és találkozásuk egy 102 részes fordulatos és képtelenül naiv mesébe torkollik. Természetesen, a reklámidőt értékesítők és nézők legnagyobb örömére.
Úgy éreztük itt az idő, hogy kicsit megemlékezzünk a sok szép mellett csendben létező szarról is. Ez a zenei fronton nem lehet más, mint a 90-es évek legirritálóbb népségének, a semmirekellő bölcsészeknek ikonja, Müller Péter Sziámi. Sem a korszakban, sem ma, felnőtt fejjel nem tudjuk megérteni, hogy ezt embert hogyan bírta végighallgatni a rendes évi Sziget. Nagyszínpados fellépése maga volt a kínzás korosztályunk számára. Szerencsére manapság már nagyon riktán hallani etalonbölcsészünk felől.
Év: 1997
Nemzetiség: angol
Mint megannyi diszkós élményeinkkel megtelt zeneszám, ez a gyöngyszem is kihagyhatatlan. Az angol Cornershop ütős kis dala műfaját tekintve egy "East-West Fusion pop-rock song", a wikipédia tanúsága szerint. Nem vagyok biztos benne, hogy maradéktalanul értem ezt a meghatározást, de az tuti, hogy nem volt olyan házibuli, diszkó, tábor nyitó/záró est amin ne hangzott volna el. Eszeveszetten tekertünk és ráztunk rá, szólóban vagy összekapszkodva, sikítva a szövegét és nem bánkódtunk a leizzadt csillámpor miatt. A maga nemében egy kis újhullám volt ez nekünk a világzenei palettáról, ahol külföldi zenéket tekintve - Stingen, Madonnán és U2 kívül - vagy gyatra fiú és lánycsapatok váltogatták egymást, vagy a "tucc-tucc-de-nagyon-tucc-tucc" stílus képviseltette magát. Így akik szerették kicsit a funkys groove-okat, azok Jamiroquai mellett minden lehetőséget megragadtak, hogy felvehessék azt a rádióból.
Egy kis hétvégi bulihangulat! (Igen, valóban ez már a Fatboy Slim féle remixe a dalnak, de mindenki csak ezt ismerte igazán :-D - Teréz a szerk.)
Év: 1999
Maradunk továbbra is hazai vonalon, most közkívánatra jöjjön egy újabb klasszikus, amely a hírek szerint nem csak kis hazánkban vált ismertté. Valószínű, hogy nem a klippel tűntek ki, bár a kocsik tényleg tök menők, gyakorlatilag megtette volna egy cabrio Trabi, abból is kitűnően lehet a kezeket az égbe emelni. Nekünk viszont remekül el lehetett sajátítani pár kézmozdulatot, amivel annak idején sikert arathattunk a dizsiben. Hát ennél már tényleg csak a szöveg volt menőbb: „Tiéd ez a fíling… mert visszahív egy szó!”
Már egy óránk sincs hátra, és a DVSC megkezdi a Bajnokok Ligájának utolsó selejtezőkörét Szófiában. Kötelességünknek érezzük, hogy megemlékezzünk arról a szép pillanatról, amikor sikerült ezt az utolsó akadályt leküzdeni. Ki ne emlékezne arra a 14 évvel ezelőtti mérkőzésre? Reméljük ma is hasonló örömben lesz részünk.
Év: 1992
Jó: Jean-Claude Van Damme
Rossz: Dolph Lundgren
Csaj: Ally Walker
Nehéz bármit mondani. Videotéka rovatunkban a korszakalkotó művek felhőkarcolójának -5. szinten lekalapált tartóeleme következik. Először moziztuk, utána kivettük, majd felvettük. Először fekete-fehérre, majd futósra néztük. Mára semmi sem maradt belőle, csak az emlékek, és jó esetben a kazetta.
Év: 1995
Most, miután megtudtuk, hogy a lányok mit szerettek Szandiban, vizsgáljuk meg a kérdést férfiszemszögből. Még a művésznőt nem igazán kedvelők is elismerik a vitathatatlan tényt, a fontosabb testrészekre már csak állagmegóvási célból kell dolgozni. Mielőtt megkapnánk a szexista jelzőt, azt is készséggel bevalljuk, hogy bár nem vagyunk Szandi kifejezett rajongói, két évtizedes pályafutása alatt fel bírtunk benne fedezni némi előadói készséget. Olyan igazi békebelit, ami ritkaság manapság.
Először is szögezzük le, Szandi tizenhat éves koráig vállalható, másodszor, hogy jön ahhoz, hogy három gyerek után is húszévesnek nézzen ki, mikor nekem már minden testrészem olyan, mintha szült volna három gyereket.
Év: 1997
Akinek bármilyen halvány emléke is van a ’90-es évekből, annak biztosan a hallójárataiba égtek ennek a dalnak a kezdő akkordjai. A ’93-ban alapított Carpe Diem néhány év alatt zenitjére ért a legnagyobb slágerével, amit aztán tényleg megállás nélkül játszottak a rádiók – érdekes módon mégsem bírtuk megunni. S bár igen hamar rájuk sütötték az igénytelenség bélyegét, mi ezúton kövezünk meg mindenkit, akit nem bűvölt el a drága Fannyka... Ugyan, tudtuk mi jól, hogy az ufós lányokkal egyetemben ő volt az egyik legnagyobb tátika-tehetség, de az efféle „énekesnőktől” nem is ez volt az elvárás. A klip elkészítése sem igényelt különösebb rendezői tehetséget, cserébe viszont egy rakat pénzbe kerülhetett egy nem kicsi vitorlást bérelni a Jóreménység-foka körül. Nem baj, így legalább még eggyel gyarapították álmaink listáját, amely egyébként is hosszúra nyúlt a zene hallgatása során. Minden túlzás nélkül állítható, hogy a ’90-es évek egyik legemblematikusabb hazai slágere született meg. Köszönet érte!
Év: 1999
Nemzetiség: angol
A 90-es évek végén robbanásszerűen öntötte el az összes médiát ami csak sugározni bírta. A legszélsőségesebb érzéseket váltotta ki a közönségből, az "ezt választom csengőhangnak" -tól a "rituális tömegmészárlást követekel el" -ig érintve az érzelempalettát. A csokiland-ben kóválygó imbecilis és túlmozgásos copfos kislány nehezen szerez barátokat. Körbejárja a buszmegállót, de ott elgáncsolják, meg elbuszozik mindefelé, többek közt a Mátrix termesztőtelepeire emlékeztető, csokikat gyártó csokigyárba, de sehol semmi. Majd a legvégén a tóparton mégis csak sikerül a "táp-táráráp-táp-táp-táp-táráráp" mindent vivő refrénnel révbe érnie.
Mai témánk ismét mindenkit érinteni fog. Egyszerűen egy gyerek sem akadt, aki ne nézte volna megbabonázva akkoriban a kor egyik legmenőbb tévéműsorát. Ráadásul nem kellett érte a szülőkkel hadakozni, vagy éjjelig fennmaradni. Természetesen a vasárnap délutáni Walt Disney következik. Mai posztunkban a kezdeteket dolgozzuk fel, majd szép sorjában következnek a későbbi korok is. A szokásos időben, vasárnap délután!
Miután mindenkit depresszióba taszítottunk az elhagyott szerelmekkel és elbújdosott gyerekekkel, itt az idő, hogy visszatérjünk az évtized valódi hangulatához. Először a gyönyörű Verena hív minket, hogy kövessük a fénybe, mert nem tudja abbahagyni a révülést. Szerintem egy férfitársamnak sem lenne kifogása, ha vele kéne elutazni Ravelandbe... A legendás Dune után, a már egyszer bemutatott holland DJ páros, Charlie Lownoise és Menthal Theo idézi meg a 90-es évek közepén még valóban a jókedvről és a partyról szóló berlini Love Parade hangulatát.
Nemzetiség: amerikai Év: 1993 A következő dal minden bizonnyal nem azért maradt a fülünkben, mert orrba-szájba azt játszotta a rádió (noha azért néhanapján ott is feltűnik még a mai napig is). Talán sokan emlékeznek még a Csellengők c. tévéműsorra, ahol elveszett gyermekek (néha felnőttek) történeteit hallhattuk, képeiket láthattuk délutánonként. Bár a szám tudatosan azzal a céllal íródott, hogy erre a problémára terelje a figyelmet, az együttes valószínűleg bánja azért egy kicsit, hogy a nevükre már szinte senki sem emlékszik igazán. A klip képkockái is beleégtek az emlékezetünkbe, az ártatlan gyermekarcokat nem felejtjük el egy könnyen – sokkal inkább a banda többi számát. Talán ha egy-két slágert még kiizzadtak volna magukból… így viszont már örökké csak a „csellengőként” fogunk emlékezni rájuk. Jó hír viszont, hogy a videó unalomig játszása a legtöbb országban nem maradt eredmény nélkül: sok fiatal döntött úgy, hogy mégiscsak hazatér, és megpróbálja rendbehozni a dolgait. Mi ugyanezt kívánjuk a manapság csellengőknek is!
Év: 1994
Nemzetiség: angol
Az indi-pop illetve trip-hop zenét játszó házaspár feledhetetlen szerelmes üzenete futótűzként hódította meg az egész világot. Ez szólt nyáron a tábori diszkóban, ősszel a sulirádióban, karácsonykor a Danubius-on és tavasszal a vókmenben. A Tracey Thorn és Ben Watt által alapított Everyting But The Girl (a továbbiakban EBTG, ami elnevezést egyébiránt egy reklámból vették) igazi brit zenéje, mindnyájunkat megérintett. Mixek özöne készült a dalból, az angolórák "modern vagyok" tanárai ezzel kedveskedtek, mint szövegértési feladat.
Az EBTG énekesnője, pedig ékes példája annak, aminek egyébként Susan Boyle és Annie Lennox is (aki egyébként skót, de értitek), hogy a csúnya angol nők jó zenét nyomnak.
Végül, itt van nektek a klip, gondoljatok arra az egyre, aki hiányzik és megölelnétek! A következő számnál pedig, hölgyválasz!
Az Én kicsi pónim őrület a kilencvenes években terjedt el Magyarországon. A pónik tömeges elszaporodása már az évtized elején megkezdődött. De vigyázat! Az igazi Én kicsi pónim nem keverendő össze és semmi esetre sem pótolható az ún. piaci gagyi pónival.
Olimpiai sorozatunkban ma nem a gladiátorok, hanem a csodás hírek hozói következnek. Van, akire ma már nem is emlékszünk, van, akit legszívesebben elfejtenénk, és van, aki azóta is feledhetetlen. Egy mesebeli korszak következik, amikor Héder Barnának még volt haja, Palik László pedig nem volt elviselhetetlen idióta, akit csak valami szeszélyes, láthatatlan, gonosz erő tart indokolatlanul jól fizető állásában. Nem, még nem az Ötödölőről lesz szó, hanem a két jómadár igazi fészkéről, a Magyar Televízió sportosztályáról.
