Számtalanszor hangsúlyoztuk már a 90-es évek naivitását és őszinteségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ebben az aranykorszakban napjainkhoz hasonlóan ne lett volna jelen az álságos modorosság, amelynek semmi más célja nincs, minthogy elfedje gazdája nyomorult tökéletlenségét, valamint megkeserítse az életünket. Modorsztárjaink kivétel nélkül a célcsoport kiszolgáltatottságára alapoztak, hiszen nem volt hova átkapcsolni, nem volt milyen másik válogatottnak szurkolni, és a nők sem vetkőzhették le a csöpögős modorra vágyásukat.
Ablak
A pénteki nyuggerdélután szépségkirálynője két udvarhölgyével ellentétben – Évgyűrűk, Téka – talán még jelent valamit a kor fiatalságának emlékezetében, hiszen a nagyszülők kedvence volt. A hatvan feletti korosztály teljes érdeklődési körét behálózó magazinműsor állandó háttérzaj volt az Ezredes számára a kötelező wolfozások alkalmával. Ha kellő jófejséggel és verbalitással megáldott nagypapánk volt, akkor itt szembesülhettünk először azzal a megkérdőjelezhetetlen ténnyel, hogy a nők hülyék. Erről az olyan – okos nagypapák idegeit amortizáló – nagyságok gondoskodtak, mint manapság a Hírtvben nyomuló Nagy Katalin, vagy az időjárásjelentő modorosság császári párjának nőtagja, Pártai Lucia. Déri János fájó korai halála után a tévés modormérce legtetejét ostromló Feledy Péter gondoskodott róla, hogy a férfiakról is el lehessen mondani néha ugyanezt. Az összképen a műsor esze, Szentmiklósi doktor, és a palánták Maradónája, a mindig derűs Bálint gazda javított, annyit azonban nem dobtak rajta, hogy ne jöjjünk rá, a nyugdíjas tévéműsor nem a mi világunk és remélhetőleg nem is lesz az soha.
Richard Clayderman - Ballade pour Adeline
Micsoda jóképű fiú, és milyen gyönyörűen muzsikál! Ő egy valódi érzékeny lélek. Az összes szép zenét eljátszotta már zongorán, és azok az ő előadásában még szebbek, nemde? És a legszebb zenéje az az Adeline, hát az valami fantasztikus, napokig is el tudnám hallgatni! Gyönyörű fényes szoba, fehér zongora, és talpig fehérben ez a szép ember, ez az igazi romantikus szőke herceg. Egyszerűen minden fehér, még a csokornyakkendő is, minden, minden, mint amikor egy albínó eszkimó kiveri a hóba. Sajnos azonban a zongora félhangjait elfelejtették megjavítani, és azok a billentyűk feketék maradtak, jelentősen rontva az összhatást. Az első refrén előtt érkezik el a dramaturgiai katarzis, amikor a zene csak fokozódik, fokozódik, a kamera kihátrál, majd egy lélegzetvételnyi szünet, és utána felszabadulnak – mit felszabadulnak, kitörnek – az igazi mély, őszinte, hiteles érzelmek, amelyek Richard belsőjéből fakadnak. A női szívek híres megdobogtatója ez a francia lovag, akinek a zenéjét easy listening műfajba sorolja a Wikipédia, mi azonban bátor szívvel helyeznénk el őt a hardcore előadók közé. Anyukák, nagymamák, valamint szerencsétlen fiaik és unokáik tudták egyaránt betéve az Adeline minden egyes nyomorult hangját, a modorherceg pedig jobban megélt ebből az egyetlen dalból, mint bármelyik pályatársa. Aztán ahogy a dal végén átszellemült, szerelmes pillantással kinéz a kamerába ez a szép pasi, hát attól 40 felett bugyi nem marad szárazon.
Emberek - Mama
Nehéz fenntartani az elmúlt néhány perc szintjét, így választásunk a hazai mezőny egyik igazi zenei favoritjára esett. Ha a megszilárdult, de ugyanakkor még kicsit képlékeny gennyből Richard Clayderman Mount Everest méretűt volt képes saját maga alá gyűjteni, akkor büszkén húzhatjuk ki magunkat, hiszen a mellette tornyosuló, zöldessárga K2 csúcsait épp egy magyar csapat ostromolja önfeledt mosollyal az arcán. Akit a 90-es években női osztályfőnökkel vert meg a sors keze, az bizony eséllyel ballaghatott a „Mama” című, méltán befutott megaslágerre, ami annyira megkönnyítette az együtt töltött évek utáni kényszerű elválást, hogy kötelező hallgatása közben erről a szomorú tényről teljesen elfeledkeztünk. A legnagyobb, legmagasabb, legerősebb fiú egyenesen az osztályfőnöknő mögött volt kénytelen moderálni elő-előbuggyanó véleményét, de az osztály valamennyi, hangadó sráca is túlságosan hallótávolságon belül volt egy kellő erejű „Akkor induljál már BASZD MEG, csak legyünk már túl ezen” eleresztéséhez. Krisztus Golgotára vezető keresztútja Will Smith videóklip lehetett ehhez az araszoló vonatozáshoz képest, hiszen a tömegből teljesen véletlenszerűen bukkantak ki boldog, mosolygó anyuka – és nagymamaarcok, bár ez némi segítség volt tapasztalatlan, kellő emberismerettel még nem rendelkező egyéniségünknek, aki ugyanis ezt a számot gyűlölte, bizton jó ember volt.
Béla bácsi
"Ezek a mai gyerekek... Bezzeg a mi időnkben!" Nyilvánvalóan minden magyar gyerek szembesült ezekkel a dörgedelmekkel a Vérszerződés óta, a Nemzet Napszámosa azonban senki máshoz nem fogható színvonalon adta elő az ismert szöveget. Felemelt mutatóujjal, lendületesen kioktató kézmozdulatokkal, mondatismétléssel nyomatékosítva magyarázta az engedetlen lurkótól az igazgatóig bezárólag bárkinek, hogy mi helytelen. Szavanként tagolt, bölcsnek álcázott beszédmódjától egy teljes generáció hátán állt fel rendszeresen a szőr. Béla bácsi szuperképessége az öregkorán nyavajgás amikor senki sem kérdezte, születésnapi felköszöntéskor viszont a háborgás, amiért emlékeztetik a korára. A háborgás egyébként is erőssége volt az öregnek, remekül bele tudta csomagolni az önsajnálatát. Ennek jegyében évente be is jelentette a tantestületnek ez a gerincoszlop, hogy ennyi pénzért tovább nem hajlandó dolgozni, legfeljebb ingyen, szenvedélyből... Aztán mégis pénzért. A szoci bukása után érezhetően nem találta a helyét szegény. Magyar-történelem szakos pedagógusi pályája eleve főideológusi szerepre rendelte őt, ám ő hol az oroszoktatás megszűnése ellen lázadt, hol sejtelmes "áh, inkább nem is mondom"-okkal szidta az előző rendszer aljasságát, s így valós világnézeti preferenciái sosem derültek ki. A hajlékonyságából ítélve vélhetően megbízható kommunista volt még a sorozat indulását megelőző évben is, amit aztán 19. századi pedagógusmodorral igyekezett palástolni. Sikertelenül, mert mi már annak idején is teljes joggal gyűlöltük ezt a modoros gazfickót, a gyerekek életének megkeserítőjét, az előreálló alsó állkapcsával, a megkövesedett fogsorával, a bölcselkedő kioktatásaival és a képernyőn keresztül is tisztán kivehető öregszagával.
Verebes József
„A győzelmet nem kell magyarázni, a vereséget meg nem lehet”
Earvin Johnson magyar megfelelője bizonyára mosolyra fakadt e sorok hallatán, hiszen a modoros futballközhely-király születésünk előtt aratott győzelmei után komolyabb szakmai kihívásnak érezte csapatai zakóinak bagatellizálásával szórakoztatni Magyarország futballszerető közvéleményét. Különleges tehetségmotiváló látásmódjával Bundesliga-szintű lehetett bármelyik kerettag, és motivációs technikájának hála – a bekapott gólok semmibe vételével – a legsúlyosabb vereséget is elviselhetővé varázsolta nekünk, szurkolóknak. Teljesen érthetetlen, hogy zsenijét miért csak magyar csapatok értették meg, ráadásul az évtized eleji MTK-Kispest-Magyar Válogatott felívelő pályát is hamar másodosztályú egyesületek vezetőedzői posztjai tarkították. Az osztrák tévéshop koronázatlan királya, Horst Fuchs sem tudta úgy arannyá verbalizálni a szart, mint ahogy Mágusunk állandó hűséges fegyverhordozóját, Pintér Attilát. Biztosak vagyunk benne, hogy a láthatóan pályaalkalmatlanul lassú hátvédet saját elméjében a gepárd és Roberto Carlos közé álmodó Mágus füstölgő pisztollyal a kezében is simán megúszna egy gyilkosságot.
Kurtz ezredes, Gudea enszi