Heti szokásos csapatelemzős posztunk ezúttal Bács-Kiskun Megye második számú állócsillagával, a Tiszakécske csapatával foglalkozik. Már hallom is azt a sok gúnyos kacajt a háttértben, pedig nincs igaza a kedves olvasóknak, nem is volt ez annyira rossz csapat. Adott néhány remek labdarúgót Kis Hazánknak.
1997 júniusa hatalmas büszkeséget és földöntúli boldogságot hozott a Tisza menti kisváros futballszerető népének, szemük fénye – története során először – felkerült az első osztályba, a Raab-Karcher NB1-be. Rendkívül érdekes, hogy a keretben mindössze egyetlen játékos és az edző, Szurgent Lajos volt az, aki nemcsak nézőként vett részt első osztályú találkozón. Ennek ellenére premierjükön tulajdonképpen remekül helytállt a Nagy Zsolt - Izsák - Balla László, Barna - Maczkó, Molnár, Unyatinszki, Mike, Cimpian - Balla Mihály, Szántó összetételű csapat (Collins sajnos nem fért be). A 3-0-s vereség Újpesten bőven belefért, különösen, hogy Balláék nem sokat vártak az első győzelmükkel.
Az ezt követő időszakban a vidéki csapatokra oly szokásos kettősség jellemezte a társaságot. Otthon remek meccseken verhetetlenek voltak, idegenben viszont csak Akasztón sikerült a pontszerzés, és akkor még nem is mondtuk mi történt, ha meglátták a Budapest táblát. 
Egyedül a Fáy Utcában szenvedtek szoros vereséget egy 3-2-es meccsen, a többi fővárosi csapat ellen, hogy is mondjuk csak finoman, négyzet alapú hasábbá változott a kécskei henger.
Őszre azután kezdett kiveszni a kezdeti lendület. Az otthoni Békéscsaba elleni 0-0-át egy fehérvári 8-0-s, majd egy egerszegi 6-0-s vereség követte. Habként a tortán elveszett az oly drága hazai veretlenség a bajnokság meglepetéscsapata, a Győr ellenében. Jókor jött a téli szünet Szurgent Lajos (gépjárműve mellett a kécskei arénánál) tanítványainak.
Adva volt hát a feladat a csapatvezetés – Szabó Tamás elnök (képünkön lenn) – számára, erősítés kell a lelkes, de kissé rutintalan társaság számára. A román Besserman boldogan üdvözölhette az öltözőben honfitársát, Nedeleát (képünkön balra). A tavaszi idénynyitó remekül sikerült, 10 emberrel is sikerült gól nélküli döntetlent elérni a későbbi bajnok UTE ellen. Diósgyőrben kiütéses, 4-0-s hazai diadal született, de otthon az MTK vendégjátéka mellett ismét sikerült tartani a 0-0-t. Sajnos ezután következett az igazi mélyrepülés.
Megalázó vereségek és egy soványka otthoni döntetlen a Siófok ellen, csak az április 4-i, Stadler elleni 1-0-s siker jelentett némi felszabadulást. A kécskei fanatikusoknak azonban ezután sem volt okuk az örömre, a következő négy meccsen mindössze egyetlen rúgott, és nyolc kapott gól, nulla pont mellett. Világossá vált, hogy a bíztató kezdet ellenére könnyen kipottyanhat az újonc egyesület, ha nem sikerül győzni a következő meccsen, nagy riválisánál.
A viharsarki látogatás igazi alsóházi ki-ki mérkőzés volt, és a várakozásoknak megfelelően parázs, ugyanakkor sportszerű csatát hozott, csapatonként 3-3 szerzett góllal. Hőseink fellélegezhettek, hiszen ezzel a pontszerzéssel valószínűvé vált, hogy elkerülik az egyenes kiesést jelentő utolsó két hely valamelyikét. Dicséretesen a hátralevő három hazai meccsükön, a Fehérvár, a Vác és a Zalaegerszeg ellenében 9 pontot szereztek, így már a kispesti 5-0-s zakó is belefért, jöhetett az osztályozó.
Sajnos azonban hiába kezdett ismét javulni a tiszapartiak formája, a III. Kerületi Torna és Vívó Egylet áthághatatlan akadályt jelentett Balláéknak, így az egyesület ismét a másodosztályban találta magát, azóta is képtelenek voltak kiheverni ezt a hihetelen sokkot.
Ha volt olyan csapat, amely a 90-es évek végtelen lehetőségeit szimbolizálta, az a rendkívül szimpatikus 'Kécske volt. Hozzájuk képest még a Stadler is igazi tradicionális nagy egyesületnek tűnt. Sokak szerint ma semmi szükség nincs már hasonló klubokra, nekik végtelenített skót bajnoki fordulót kívánunk a Sporttv előtt!
