Legújabb összeállításunkban azokról az időkről lesz szó, amikor még nem mészároltak le egész iskolákat az aktuális sztármesefilmben. Akkoriban még az akciódús filmsorozatokban sem folyt patakokban a vér, nem beszélve a régi ismerőseinkről. Ha közülük bukta el valaki a harcot, azzal hosszan tartó döbbenet telepedett ránk. Bő egy évtized múltán ideje kibeszélnünk ezeket a súlyos traumákat. Üljetek le a bőrfotelbe, kezdünk!
Richard Moser
Rex felügyelő története volt az első és egyben utolsó elviselhető, állatfőszereplős német (osztrák – mintha számítana, a szerk.) sorozat. Azóta szinte nincs olyan állatfaj a Földön, amely ne aranyozta volna már be valamely idegőrlően tökéletes germán család hétköznapjait, mókásnak szánt, rettenetes poénkísérletek tengerében. Az alkotók vélhetően a Dempsey és Makepeace-t akarták lekoppintani, de nem találtak hozzá elég jó nőt, így maradt a kutya, hiszen az legalább aranyos. A Rex felügyelő úttörőként még hiteles volt a német állatos sorozatok között, a szereplők viselkedése életszagú, és a poénok a német műveltségi közeg ellenére meglepően a helyükön voltak. Moser felügyelőben semmi szuperhős beütés nem volt, ügyes, ám teljesen hétköznapi rendőrnek tűnt. A bűnözőkről ugyancsak elhittük, hogy mindenféle hihetetlen és perverz indítékok helyett puszta kisemberi frusztrációból öltek. Ennek ellenére bennünk fel sem merült, hogy egyszer Moser is megeszi az utolsó szalámis zsömléjét. Pedig az osztrák filmipar egyetlen említésre érdemes darabját is utolérte a nézők – alkotók által valószínűsített – unalma, és főhőst úgy a legegyszerűbb lecserélni, ha az előzőt elpatkoltatják. Ha már így történt, akkor viszont stílszerűen megmentette ezzel Rexet, hogy a kutyus egy rész alatt összecimbizhessen az új gazdival.
Corrado Cattani
A rendíthetetlen felügyelő szerepelt már nálunk, ebben az összeállításban azonban természetszerűleg bérelt helye van. A Polipban szó sem volt amerikaszagú happyendről, kevés nyomasztóbb darabbal találkoztunk. Cattani hosszú részeken, évadokon át tört borsot a nála sokkal hatalmasabb körök orra alá, így visszatekintve csodálatos, hogy az ügyészek és bírók kilyuggatásával sem szívbajoskodó maffia hogy nem bírt el vele ennyi ideig. Végül az ősz rendőrt is utolérte az, amit jóformán csak Silvio Berlusconi élt túl azokból az időkből. Melyikünk emlékeiben ne élne a motorkerékpár baljós berregése, és a nyíló furgonajtók kattanása! A felügyelő is tudta, hogy mi jön, csak mi nem akartunk hinni a szemünknek. Már a rémisztő zenével kísért betűk is lefutottak, és a film utáni reklám ment, amikor még mindig döbbenten ültünk a tévé előtti fotelben. Hát ki fog így megfellebbezhetetlen rendet csinálni?! Ezután a sorozat már sosem lett az, ami volt, az olasz maffiát pedig végül csak egy még sokkal hatalmasabb bűnszövetkezet, a világgazdasági nagytőke volt képes visszazárni a palackba.
Mufasa
Talán még egy tökös bűnüldöző halála sem olyan lehangoló, mint egy hatalmas és dicső uralkodóé. Következő alanyunk kivétel a sorban, hiszen nem sorozatszereplő, mégis itt a helye, hiszen ez a jelenet mélyen belénk égett. Az egész mozi megindultan szemlélte, ahogy Simba kerülgeti az eltaposott, élettelen királyt, gyermeki igazságérzetünk innentől kezdve hatványozottan várta a rosszarcú Zordon bőven kiérdemelt halálát. Természetesen nem kellett csalódnunk, hiszen az efféle aljas férgeket legszebb, ha a saját köreik irtják el. Mufasa halála viszont végigkísérte a filmet, és – noha megemészteni teljesen talán azóta sem tudtuk – a végén csak helyükre kerültek a dolgok. Az oroszlán mivoltához képest elképesztően monogám Simba felülhetett a trónkőre, bemutatta a népnek ifj. Simbát, és bezárult az élet köre.
Robin
A szuperhősök legkevésbé szuperhőse már második volt a sorban. Robin 1.0 – a veszélyt megelőzve – kilépett a mindig rossz társaságba keveredő Denevérember mellől. A sötét lovag kénytelen volt egy másik tinit beszerezni a megüresedett fegyverhordozói tisztségbe. Robin 2.0 problémás gyerek volt, családi viszonyai még a Berényi klánéinál is zavarosabbak voltak, és a vesztét is ez okozta. Igazi anyját kutatva kötött ki a Közel-Keleten, véletlenül éppen ott, ahol főnöke is éppen ekkor járt vendég-igazságosztóként. Az egész ügy mögött pedig ki más állhatott volna, mint Gotham City mindig vidám humorfelelőse, a virgonc Joker! Még akkor sem nagyon hittük, hogy itt bármi maradandó sérülés történhet, amikor Robinon már igencsak látszott, hogy egészsége oly mértékben megromlott néhány röpke másodperc alatt, ami lehetetlenné teszi a további védekezést támadója ellen. Nyilván tudta ezt a történet kiötlője is, hiszen biztos, ami biztos, az anyukájával együtt levegőbe is röpítette Batman jobbkezét. A sérülés annyira maradandó lett, hogy a Batman már csak a srác maradékát emelhette ki a romok közül. Vélhetően sok iskola alsó tagozata várta még hetekig a csodás visszatérést, pedig akkor még fogalmunk sem volt Pamela Ewing Barnes álmodó képességéről.
K.I.T.T.
Minden bűnüldöző csodafegyver rendkívüli megoldásokra sarkallja a bűnözőket, nem beszélve az általuk megalkotott ellen-csodafegyverekről. Ebben az egészséges konkurenciaharcban szinte mindig a jó oldal kerekedik felül, főleg, ha erre hetente mindössze 48 perce van. Az unalmas egyhangúságot azonban néha meg kellett, hogy törje a sötét oldal győzelme. Szegény KITT-nek ez több ízben is kijutott. Többször volt életveszélyben a fekete Pontiac, ilyenkor Bonnie megbízható nagygeneráljainak köszönhetően mindig visszakapta a műszaki igazolványát. Ám amikor szomorú hangon szólítgatva Michaelt, alábukott a savfürdőben, akkor mi is szerettük volna megnézni a jövő heti műsorújságban, hogy lesz-e következő rész. Az autó kiemelésénél már látszott, hogy itt Bonnie szakdolgozata nem lesz elég, és elő kell vennie minden tudását. Örök rejtély marad, hogy az üléseket és a teljes belső teret jóízűen felemésztő sav miként pattant le a gumiabroncsokról, ahogy az is, miként volt képes Bonnie agyagból és sárból újra meggyúrni a kocsi mesterséges intelligenciáját. Mindenesetre KITT feltámadt, így ez a halál kivétel a listánkon. Majdnem akkora kivétel, mint a következő kettő.
Bobby Ewing
Ayrton Senna mellett Bobbyról feltételeztük a legkevésbé, hogy egyszerű földi halandó lenne. Aztán valami érthetetlen okból kifolyólag mindketten úgy távoztak az élők sorából, hogy az fiatal, naiv és bohó lelkünknek maga volt a felfoghatatlan sokk. A világ egyetlen becsületes olajvállalkozója saját sógornőjének motorháztetejéről aláhullva, egyszercsak visszaadta lelkét a Teremtőnek. Az igazán durva dolog mégcsak most következett, hiszen nem sokkal ezután olyasmi történt, amihez képest a Szent Szűz Lourdes-i tizennyolcszoros megjelenése hideg skandináv realista drámának hat. A csökkenő nézettségi index és a mellékvágányon veszteglő színészi karrier ugyanis Pamela egyszerű betrippezésének nyilvánította a szomorú eseménysort, egyszersmind mintegy másfél évnyi Dallasnézést tett kapcsos zárójelbe. Új korszak kezdődött ezután a televíziózás történetében, hiszen innentől kezdve a halál relatív fogalommá degradálódott, amely producerek és számoszlopok függvényében alakítható sátáni játék csupán. Elhiszi ezek után bárki is, hogy Jockey az utolsó rész végén öngyilkos lett?
Itt láthatóak a szívszaggató jelenetek.
Thomas Magnum
Kétségkívül az előző bekezdés szól minden idők leghíresebb feltámadásáról, a legjobbtól azonban távol van. A legjobbat ugyanis még feltámadásból is Thomas Magnum produkálta, hiszen mondhatni mindenből ő produkálta a legjobbat. Őt egyáltalán nem unták a nézők, épp ellenkezőleg, 7 év hihetetlenül menő magánnyomozóskodás után már valami másra vágyott. Tény, hogy a történet a 7. évadra kissé elfáradt – nem mintha nem lett volna még így is jobb az összes többinél együttvéve –, Magnum halála azonban egyértelműen kiheverhetetlen sokk lett volna férfiak és fiúk százmillióinak. Amikor nálunk vetítették a sorozatot a rászámolt kelet-európai időkamattal, nyilvánvalóan ugyanazt éltük át, mint az eredeti nézők pár évvel azelőtt. Az a felhők közt gyaloglás egyszerűen nem lehetett komoly szándék. Magnum nem halhat meg. Pont. Itt érvelni sem kell. Tom Selleck pedig van olyan jóarc, hogy felmérje, mit teremtett ezzel a figurával. Visszajött egy fél évadra, saját maga megrendezett néhány kivételesen jóra sikerült epizódot, a végén pedig Thomas Magnum valóban szögre akasztotta a magánnyomozók kézikönyvét. És férfiasan újra berukkolt katonának. Felülmúlhatatlanul menő.
