Hengerek száma: 12… Áhh, nekem 10. Végsebesség: 329 km/h… Nekem 290 km/h. Hengerűrtartalom: 5770 ccm… Hahá, nekem 5900, én viszem! Aki nem tudja, hogy miről van szó, az a cikk elolvasása után sem fogja, a többieknek viszont már az első mondat után is minden tiszta volt.
Tanévzárós délutáni zsúron, osztálykiránduláson, két óra közti szünetben, szünet utáni órán, vagy csak úgy otthon, testvérrel, unokatestvérrel, az ember egyik legjobb barátja volt az autóskártya. Bárhol előhúzható, nem kell szétnyitni, hiszen csak a kézen lévő pakli legfelső kártyája játszik. Óra közben is sokkal praktikusabb a snapszernél, elég csak a tenyérbe rejteni a tantervhez igazított méretű minipaklit, aztán félig nyitott szájjal súgni a padszomszédnak a motorteljesítményt. Nem számít, ha nem magyar, hanem esetleg német, vagy valami egészen ismeretlen nyelvű kártya kerül a kezünkbe, pofonegyszerű kiigazodni rajta. A játék menetére pedig elég visszafogott jelző az izgalmas és a fordulatos. Itt nincs olyan, hogy nem lehet visszajönni vert helyzetből. 
A legjobb autók is sunyi módon megfoghatók egy-egy tulajdonsággal, hiszen lehet bármekkora hengerűrtartalmuk és végsebességük, ha túl nehezek ugyebár. A legkeményebb rész, amikor az egyik játékosnak csak három lapja marad, és immár válogathat, hogy melyikkel válaszoljon a kihívásra. Szerencsés lapjárás, jól átgondolt taktika és a kiváló lapismeret szükséges az ilyen végső szekérvár felszámolásához. Kicsit hasonlít a pókerhez. Általában nem is sikerül elsőre eltakarítani az ellenfelet, hanem az még újra és újra visszajön a partiba. Az persze a legkínosabb élmény, amikor a minden játszmát körbeülő nézősereg szeme láttára kapunk ki a megsemmisülés torkából visszakapaszkodó ellenféltől. A kártya eredeti megnevezése egyébként kvartett volt, a lapok négyesével voltak egymáshoz rendelve, és ezeket kellett volna egymás mellé begyűjteni a játékban. Na most a gyártók, és úgy általában senki nem gondolhatta komolyan, hogy egy fiúgyereket jobban fog érdekelni, hogy „3B”, minthogy „Teljesítmény: 405 kW”.
A kártyák egyik legemlékezetesebb vonása, hogy sztárok rejtőztek közöttük, amelyekhez érzelmi kötődés fűzte a játékosokat. Ezekre még ma is tisztán emlékszünk. Birtoklásuk presztízskérdés volt, a végső kimenetelben kulcsszerepet játszhattak, váratlan elvesztésük (ezeket csak váratlanul lehetett elveszteni, hiszen Szent Lászlónak tűntek a középszerű katonák tengerében) pedig kisebbfajta sokkhatásként taglózta le egykori gazdájukat. Igazi celebkártyák ezek, amelyek rendszerint csak egy tulajdonsággal voltak megfoghatóak, amúgy bármelyiket legyakták. A leggyorsabb Lola-Lamborghinivel – amelyről nem értettük, hogy ha ennyire villám, akkor a versenyközvetítésekből miért nem ismerjük –, vagy egy sokezer BRT-ás hajóval magabiztosan lehetett nyitni. A gyakran megkérdőjelezhető hitelességű forrásokból dolgozó tervezők néha megfejthetetlen csodabogarakat iktattak be a pakliba. Így esett meg, hogy gyerekkorom legtöbbet járatott paklijában egy külsőre tök átlagos sportkocsinál a hengerek száma sorban a várt 4, 6, 8, 10 számok valamelyike helyett a "12 szelepes" kitétel szerepelt. Erről ugyan akkor fogalmunk sem volt, hogy mit jelent, de erősnek hatott, és a biztonság kedvéért mindentvivőnek neveztük ki a kategóriában. Ezeknél csak egy nagyobb adu ász létezett, mert a Forma1-es kártyában az autókhoz tartozó versenyzők nevét is feltüntették. A nevekben természetesen nem lehet a számokhoz hasonló egzakt összehasonlítást végezni – egy kivétellel. Ha a játékos bemondta a McLaren Honda MP4/6 kártyára felírt Ayrton Senna nevet, az „mindentvivőnek” számított. A mindentvivő kártya, a főceleb elengedhetetlen része volt bármelyik paklinak, és mindenki fejből kente-vágta, hogy melyik az, és melyik kártya melyik tulajdonságával megfogható szerencsés esetben. 
A műszaki adatok sokaságában önfeledten elvesző fiúk számára kevés dolog okozhat nagyobb örömet. Hasonló segédlet volt az ilyen kártyák bazári sokfélesége a Búvár Zsebkönyvek Autók c. kiadványához, amelyből játszva ismertük fel a járműveket a való életben is, hogy hibátlanul szavaljuk el az összes lényeges adatukat. A bazári sokféleségbe beletartoztak az autós, luxusautós, versenyautós, márka szerinti autós (többnyire BMW), terepjárós, forma1-es autós, ezerféle más autós, motorkerékpáros, kamionos, buszos, vonatos, hajós, harci repülőgépes, utasszállító repülőgépes, helikopteres, tankos kártyák, amelyek együttesen bőven kielégítő szintre hozták a fiúk elvárható általános műveltségét. Csak az számított, hogy robbanómotor hajtsa a gépet, és akkor kártyán volt a helye. Persze minél drabálisabb óriásgép volt, annál inkább éreztük, hogy itt valami igencsak férfias dologról van szó. A szülők időnként meglepődtek, hogy „te ezt meg honnan tudod?”. Nem is sejtették, hogy nem egyszerűen tudjuk, hanem belénk égett, álmunkból felriasztva is hibátlanul fújjuk, hiszen heves játszmák egész sorának a kimenetele múlott néhány méternyi szárnyfesztávolság-különbségen, vagy néhány km/h-án. Aki nem szégyelli, bátran húzza elő az alsó fiókból a kicsit megsárgult, elkoszolódott, viszont éppen megfelelően betört kártyát, hiszen ez akárhány évesen is óriási szórakozás! Aki pedig szégyelli, az lépjen túl ezen, és tegyen ugyanígy! 
