Ugye mindenki emlékszik, hogy mi történt Helsinkiben 13 éve és egy napja? Az évforduló és az újabb találkozó alkalmából most visszatekintünk 1997-be. Felejthetetlen események képei, játékosok és edzők nevei és mozzanatai sorjáznak a fejünkben. Bogozzuk hát ki a rendszertelenül előtóduló emlékeket!
Mindössze 12 kapott gólon múlott, hogy a magyar foci nem támadt fel 1997 őszén. Ilyen közel Mexikó óta nem jártunk a megdicsőüléshez. Na de ne szaladjunk előre egy másik poszt témájához, hiszen előbb itt volt egy meccs, ami eszméletlen izgalmakat hozott. A franciaországi VB selejtezőiben óriási erőfeszítések árán magunk alá gyűrtük az erejéből kifogyó, mumus Svájcot, noha megverni persze nem bírtuk őket. A sors figyelmetlensége és ellenfeleink érthetetlen bukdácsolása folytán magunk sem értettük, hogy hogyan – Csank János szövetségi kapitány pedig még kevésbé –, de a második helyen találtuk magunkat a verhetetlen futballnagyhatalom Norvégia mögött.
A finn-magyar meccset illetően hasonlóságok és különbségek is vannak a 13 évvel ezelőttihez képest. Hasonlóság a dátumon kívül, hogy akkor is egy velünk azonos súlyú finn csapat otthonába mentünk. A különbséget és a magyar foci lassú, ám biztos fejlődését jelzi, hogy akkor az 1 pontért odaadtuk volna Kovács László összes arcbarázdáját, ma viszont bevallottan a 3 pontért utazunk. Akkoriban úgy éreztük, hogyha túllépünk északi rokonainkon, már ott is vagyunk a későbbi F csoportban, hiszen a pótselejtező nem okozhat gondot a második helyre odaért kiváló csapatnak. A mai meccs azért ekkora téttel nem bír, bár mint később kiderült, a 13 évvel ezelőtti sem bírt.
Az első érzelmi sokkhatás kedvéért idézzük most fel a 11 magyar gladiátort, akik a szitáló jeges esőt kavargató sarki szél birodalmában futottak ki a sárgás gyepre, hogy megfeleljenek a kihívásnak!
Sáfár - Sebők V., Lőrincz, Keresztúri, Mracskó - Nyilas, Halmai, Lipcsei, Egressy - Kovács Z., Orosz.
Legendás nevek, amelyek egy külön korszakot személyesítenek meg. Mindről pillanatok tömege ugrik be. Sáfár vetődésmentes védési technikája, az utolsó söprögetőmohikán Lőrincz higgadt védőmunkája, Mracskó bajsza, Nyilas „Abe” Elek, Lipcsei „fontos vagyok” és Kovács Zoli „nem hiszem el, hogy ez is mellément” arckifejezése. A cserék nem különben legendás alakok. Illés Béla, a Pesti-síkság Maradonája, a 90-es évek legnagyobb honi ütőkártyája, valamint C. Ronaldo példaképe, Dombi „Esőember” Tibi. Szintén csereként találkoztunk Horváth Ferenccel is, aki csupa emlékezetes gólokkal gazdagította a válogatott történelmét. Találatai többségét valami teljesen szokatlan pózban szerezte, bármilyen testhelyzetet képes volt felvenni, hogy a kétségbeesett védők között a vonalon túlra gyötörje a bogyót. Másik szuperképességét a finn-magyaron is megvillantotta, hiszen senki sem tudta az ellenfél öngólja után ilyen hitelesen gólszerzőként ünnepeltetni magát.
Tudjuk, hogy már úgyis csak ez jár a fejetekben, úgyhogy elkezdünk közelíteni a 92. perc felé. A meccs amúgy az ilyen időben megszokott rém unalmas szenvedés volt, a megszokott ütőképtelen magyar támadójátékkal. A rendes játékidő lejárta után már kezdett halványulni a meccs előtti bizakodó hangulat. Már Csank kapitány bajsza is egyre mélyebbre konyult, ahogy lehúzták a belehulló hideg esőcseppek. A 92. perc végén olyan gólt hozott össze a finn védelem, amilyet mi már 20 éve próbálunk, de csak hasonlóakra tellett eddig. A szöglet után Halmai még mindent elkövetett, hogy kimaradjon a meccs legnagyobb magyar helyzete, de a megzavarodott finn játékos volt szíves a saját kapuja felé felszabadítani, ahol a hősiesen védekező Mahlio telibetalálta Moilanen kapus bal seggpartját, mi pedig nem hittünk a szemünknek. A fülünk pedig tele volt Faragó Ricsi amorf üvöltésével, de hát kit érdekelt! Üvöltöttünk mi is. Ne is beszéljünk róla, inkább nézzük és hallgassuk! Többször.
Ezzel a páratlan futballsikerrel azóta is egyedülálló módon kivívtuk a pótselejtező jogát. Az a pótselejtező aztán az irapuatói főtt tészta emlékét is homályba borította. Egy korszak véget ért, az első korszak, amelyre már mi is emlékszünk. Elbúcsúztunk Mracskó Misitől, meg a hasonló arcoktól, akiktől kisgyermekként megtanultuk, hogy a labda gömbölyű, és ezentúl elöl sem Klausz ontotta már a gólokat. Jöttek a fiatalok, az új generáció, akik megváltják majd Puskásék örökségét.
