A franciák szürke eminenciása után most egykori csapattársával folytatjuk Forma1-es sorozatunkat. Mai főszereplőnk pályafutása döntő részét piros vagy piros-fehér autóban futotta le, világbajnok sosem volt, mégis mindenki ismeri. Hiszen ő volt a legjobb pilóta legjobb barátja. Köszöntsük Gerhard Bergert, aki Falco mellett a másik osztrák, akit kedvelünk a 90-es évekből!
Amit Berger nem látott a Forma1-ből, az jóformán nincs is. Egyszerre érkezett ide későbbi országos cimborájával, akárcsak Senna, ő is 1984-ben ült először volán mögé a legjobbak között. Élete első versenyét honfitársa, az előző kor embere, Niki Lauda nyerte Piquet előtt, de a kiesők közt is olyan nevek sorakoztak, mint a szintén kifelé ballagó Keke Rosberg, és az ereje teljében lévő Prost és Mansell. Pályafutása végén ezzel szemben látta világbajnokká válni Jacques Villeneuve-öt, és lefigyelhette a többéves elszánt küzdelemre melegítő Häkkinent és Schumit. Ő volt, aki 88-ban egyedüliként tudott belearcátlankodni egy futamgyőzelemmel Senna és Prost különpárbajába, mígnem 94-ben ugyanezt megcselekedte, ugyancsak egy Ferrarival Schumacher és Hill esetében. Bemutatkozását kétévi, futottak még autóval végrehajtott futottakmégeskedés követte, majd a Benettonnal már figyelemreméltó évadot zárt, megszerezve az első futamgyőzelmét is. Gerhardot elkönyvelték a gyors pilóták közé, és ezután jópár sikeres év következett az említett piros, illetve piros-fehér autókban: 1987-ben lecsapott rá a Ferrari.
Három éven át az élmezőny stabil tagjává vált, mígnem elérkezett 1990, ami több dologról is nevezetes volt. Elkezdődtek a 90-es évek, megjelent a Scorpionstól a Wind of Change, Berger pedig átült abba a McLarenbe, amelyből Senna frissiben túrta ki Prostot. A hároméves együttműködés egy újabb világbajnokságot hozott a brazilnak, és sírig tartó, sajnos mégis rövid barátságot mindkettejük számára. 
A piros vonzotta őt, hiszen miután megnyerte saját és a Honda motor utolsó McLarenes versenyét, 1993-ban visszatért Maranellóba. Újabb sikeres olaszországi évek után csapattársával, Alesivel együtt ültek át a karrierje vége felé járó, de néhány szép eredményre azért még képes Benettonba.
Bergert azonban nem az elmondottak emelték ki a mezőnyből. A 80-90-as években még az sem számított különlegességnek, ha valaki rámenősen vezetett, ezért nem is erről lett igazán híres. Az viszont már akkoriban is ritka volt, hogy két pilóta közeli barátságot kössön, kiváltképp csapattársakként. Bergert alighanem híres humorérzéke is hozzásegítette ahhoz, hogy a zárkózott és a versenyzést mindennek elébe helyező Ayrton barátja legyen. Se szeri, se száma a közös történeteiknek, ahogy egymást szivatták. Berger egyszer megpakolta békákkal a brazil ágyát, és amikor Senna ezt felháborodottan szóvá tette neki, Berger visszakérdezett: „Megtaláltad a kígyót is?” A mindig nagyon komoly Sennának nem volt más választása, ha már összekerült egy ilyen hülyével, vennie kellett a lapot. Bosszúból penészes sajtot csempészett Berger szállodai szobájának a szellőzőjébe, barátságos seggszaggal elárasztva így a helyiséget. Az ilyen különversenynek természetesen sosincs vége. Sennának így egy alkalommal 24 órát kellett várakoznia a reptéren, ugyanis amikor a határőr kinyitotta az útlevelét, a hátsó lapon a brazil pilóta szeriózis arca helyett egy ágaskodó bré fényképét találta. Fura mód Ayrtonnak azonnal volt egy gyanúja, hogy ki állhat az ügy hátterében, ezért egy tubus pillanatragasztó segítségével Berger sok vékony plasztikkártyájából egyetlen vastagot varázsolt…
Berger ma Bruno Senna tanácsadója, és már csak a hagyomány és a barátság eme rokonszenves ápolásáért is bírjuk őt. Pilótaként ha nem is tartozott a legnagyobbak közé, mindenképpen az élmezőny tagja volt, az pedig külön dicséretet érdemel, hogy némi életszerű humort csempészett a benzingőzbe.
