Túl vagyunk a parlamenti választásokon, és ennek apropóján egy háromrészes sorozattal kedveskedünk olvasótáborunknak a 90-es évek országgyűlési választásairól. Rég letűnt pártokkal és arcokkal, szlogenekkel, kampányfilmekkel. Elsőként kukkantsunk vissza 1990-be, a mai szemmel nehezen értelmezhető politikai hajnalra, amikor a Fidesz és a KDNP között nem egy kötőjel, hanem a politikai centrumot jelentő két legnagyobb tömörülés, az SZDSZ és az MDF állt.
Természetesen senki ne várjon mélyreható politikai elemzést és részletekbe menő bogarászást a választókörzetek eredményei között, akit ez érdekel, megtalálja máshol. Mi inkább az akkor átélt hangulatra és emlékezetes eseményekre kívánunk visszaemlékezni. Külön felhívnánk a figyelmet, hogy kommentekben legalább annyira nem akarunk moderálni, mint aktuálpoltikáról cseverészni, az ugyanis nagyon messze esik a cikk tartalmától. Csapjunk hát a közepébe!
1990 tavasza van. Lassan fél éves a köztársaság, a szovjet laktanyákban pedig lázas csomagolás folyik. Túl vagyunk a novemberi, emlékezetes négyigenes népszavazáson.
Az ország lázasan készül az első szabad parlamenti választásokra. A kipróbált riporterek mögötti számítógépes csúcstechnika pedig a mainál kissé lassabban ontotta magából az eredményeket. 1990. március 25-én – az első fordulóban – eldőlt, hogy milyen pártok jutottak be az országgyűlésbe, április 9-én pedig eldőltek a mandátumarányok is. Az erősorrend alapján tekintsünk végig a köztársaság első országgyűlésének pártjain, milyen szlogenekkel, plakátokkal, filmekkel, emberekkel próbálták elnyerni bizalmunkat, és mit tudtak kezdeni vele az első ciklusban.
MDF - „a nyugodt erő, biztos kéz”
Az öreg bácsik nyugodt ereje hangulatilag nem sok változást jelentett egy alsósnak az unalmas, VOR-öltönyökkel teli MSZMP-s konferenciák után, ekkoriban mégis többen közel kerültünk a tulipánosokhoz. Ki gondolta volna 1990-ben, hogy húsz év múlva, mint megszűnt pénzmosodára gondolnak majd az emberek a Magyar Demokrata Fórum nevének hallatán, a rendszerváltás alfapártja helyett? Pedig a választás győztese már valószínűleg a Varga Béla által megnyitott, alakuló ülés alatt elkezdte a két évtizedig tartó oszlást. Hiába, református lelkészek, történészek, mesemondók és drámaírók nem maradhatnak sokáig egy platformon alkoholista belügyminiszterekkel és ex-piarista bölcsészekkel/jogászokkal. Akkori programjukat tökéletesen fogalmazta meg Antall József, kormányzása alatt: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”. Igazából ők maguk sem tudták, hogy mit akarnak kezdeni a pártállam maradványaival, így kifejezetten vicces karakterek nélkül is röhögni való kompániát alkottak. Azért nekik köszönhetjük minden idők két legaranyosabb politikusbecenevét, a Hóbaglyot és Horváth Blamázst, a taxisblokádot, a kárpótlásijegyet, az MDF-Piacot és a POFOSZ-tárcanélküli miniszter titulusát.
Top5: Antall József, Boross Péter, Szabad György, Für Lajos, Kónya Imre
SZDSZ „Tudjuk, merjük, tesszük"
A urbánus értelmiség eme zászlóshajója ugyan napjainkra már befejezte a süllyedést, ekkortájt azonban igen pikáns módon még többet foglalkozott az átkos rendszer ostorozásával, mint bármelyik másik parlamenti alakulat. Bizonyára nehezen fogadták hát, amikor az első szabad választások után az ellenzéki padsorok közé szorultak. A nagy durcizás közepette ellenzéki pártként viszont jóval kevésbé volt szembetűnő az MDF-hez hasonlatos belső marakodás, amelynek végén – mily hihetetlen – a dörzsöltebb és gátlástalanabb réteg kifúrta a vezetésből a fellegekben járó szandálos jótét lelkeket és szemüveges okostojásokat. Dörzsölték azóta már gazdagok, okosék pedig okosabbak, mint valaha. Azért a fikázás mellett ne feledjük, hogy a mai viszonyokhoz képest példátlan olajozottsággal egyeztek ki nagy ellenfeleikkel a köztársasági elnök kérdéskörében, így ők delegálhatták az évtized legnépszerűbb vezető politikusát Árpi bácsi személyében.
Top5: Göncz Árpád, Tölgyessy Péter, Pető Iván, Demszky Gábor, Magyar Bálint
FKGP-EKGP - „Bort, búzát, békességet”
Elhalálozott pártok sorozatunkból nem hiányozhat az elsőként távozott kisgazda társaság sem. Szívünk értük fáj csak igazán, hiszen ekkor még igazi hús-vér vidéki nagyurak botorkáltak a parlament vaskos, idegen falai között. Ha csendes téli estéken, egymás szórakoztatására felidézzük az 1990-es kisgazda frakció tagjait, a jelenlegi Fidesz-gazdatagozat, vagy Karsai József láttán inkább egy white-tie dresszkódos királyi teadélután jut eszünkbe a Buckingham Palota kertjében. Hangzatos érv ugyan, hogy a párt egyszemélyes agya földmunkákat csak villaalapozásnál látott, és a budai domborulatokat jobban kedvelte az alföldi homokbuckáknál, mégsem tudunk igazán neheztelni rá. Aki ugyanis feltornássza magát blogunk fejlécére, az többet tett hozzá az évtized történetéhez, mint bármely más politikus. Hála neki ezekben az években még parlamenti közvetítést is érdemes volt nézni, hiszen – pártszakadás ide vagy oda – már a ciklus első felében az MDF-re borította a koalíciós bilit.
Top5: Torgyán József, Vörös Vince, Ómolnár Miklós, Zsíros Géza, G. Nagyné Maczó Ágnes
MSZP "Rajtunk múlik"
Na végre egy politikai erő, amely még létezik! Csak vicceltünk persze, az 1990-es MSZP-hez képest a mai utód egy népszerű, komoly, kikristályosodott programmal és vasakarattal bíró párt. Bár elképzelésünk sincs, ki a nyavalya szavazhatott ezekre akkoriban, a parlamenti küszöb átugrása nem jelentett akadályt, és a többi szocdem-kezdemény kipukkanásával a poszt-szocialista szocialisták egyszersmind modern szocialisták is lettek a magyar politikai palettán. Az egykori reformközgazdász elnök Nyers Rezső bizonyára kemény feladat előtt állt, hiszen nem lehetett könnyű egy nyájba terelni az azóta a szélrózsa minden irányába szétspriccelt báránykákat. Például érdekes lehetett Bokros Lajos kooperációja frakciótársával, az azóta konzervatív gyökereket villogtató Szűrös Mátyással. Aztán – igazi csemegeként – itt ült még az egykori rekorder, a korelnök Demény Pál, akit példátlan gyorsasággal, már 1945 februárjában lekapcsolt saját pártja. Igazi unikumként legalább nem kezdtek komolyabb oszlásba. Igaz Pozsgay Imre és az amúgy független Németh Miklós is hamar lelépett közülük, hogy csak a nevesebbeket említsük.
Top5: Horn Gyula, Békesi László, Szűrös Mátyás, Vitányi Iván, Gál Zoltán
FIDESZ „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre”
Aki jártas kissé a politikai lemeztektonikában, bizonyára nem lepődik meg rajta, hogy 1990 óta a Fidesz kóborolta be a legnagyobb utat a politikai térképen. Ha hippipártnak talán kicsit túlzás volt nevezni őket, fő embereik a jelenlegi LMP-vezérkarnál kevesebb borotvával és több lazára vett ingnyakkal rendelkeztek. A farmeres és magyarnarancsos Fiatal Demokraták fiatalságát és demokrataságát ekkoriban még ellenfeleik sem vonták kérdőre. A laza, fiatalos párthoz nyilvánvalóan laza és fiatalos kampány illett, aminek két főpillére – a Roxette szlogenszáma, és a rendszerzáró házibuli – remekül harmonizáltak Brezsnyev és Honecker gyomorforgató nyelvespuszis plakátjával. A ciklusban azután a tömörülés meglehetősen sokszor került verbális konfliktusba a ház általuk túl kereszténynek és túl konzervatívnak tartott szárnyával ami hát innen nézve finoman szólva is kissé vicces. Ha pedig mást már nem lehet csesztetni, akkor kezdjük el magunkat! Erre az MDF, az SZDSZ és a Kisgazdák után a Fidesz is ráérzett, és a négy év végére megvált néhány prominens arctól.
Top 5: Orbán Viktor, Kövér László, Deutsch Tamás, Fodor Gábor, Ungár Klára
KDNP „Hit, remény, szeretet”
A keresztényi összefogás ereje, akikkel liberális apukáink nagyon sokat riogattak minket. Szerencsére a kötelező hittanból nem lett semmi, így nem sokra emlékszünk a korabeli KDNP-ből sem, a civilben patológus Surján László népjóléti miniszterkedése azonban sok kárörömre fogékony ellenzéki arcára csalt gúnyos mosolyt. Választási hirdetésükből kiderül, hogy Kardos doktorhoz hasonlóan ők is az Európa Házba igyekeznek.
Top5: Surján László, Isépy Tamás, Giczy György, Ugrin Emese, Keresztes Sándor
Képek