Év: 1994
Videotékánk következő darabja egy kevéssé ismert, de a ’90-es évekre annál jellemzőbb alkotás. Van ebben minden, ami egy jó filmhez kell: túszejtés, autósüldözés, hülye rendőrök, poénok, sztár-főszereplő, bombanő – na meg egy szuper, tűzpiros sportkocsi. Ugye, máris sikerült felkeltenünk kedves olvasóink érdeklődését? Induljon hát A Hajsza!
Az alaptörténet mindössze egy mondatban elintézhető: a frissen elítélt szökött fegyenc végső kétségbeesésében túszul ejt egy épp rosszkor a rossz helyen felbukkanó csajt, majd annak piros BMW-jével menekülnek az üldöző rendőrök elől Mexikó felé. Nagyjából ennyi. Igen, joggal tehetnénk fel a kérdést: akkor hogy lehet ebből kihozni egy másfél órás filmet? Vegyük csak szemügyre a bevezetőben említett sikergyanús elemeket. Minden valamirevaló akciófilmbe kell először is egy sztár. Erre Charlie Sheen neve a garancia: neki már akkoriban is a vagány, a lelke mélyén becsületes, de amúgy vadóc szerep állt a legjobban – itt sem kell csalódnunk a kvalitásaiban. Aztán szükségeltetik ugyebár még egy jó csaj. Aki Kristy Swansont látta még valamilyen említésre való filmben, legyen szíves, jelezze ezt szerkesztőségünk felé, mi ugyanis csak ezt az alakítását láttuk. Annak ellenére viszont, hogy nem nagy név, a rá osztott szerepet tökéletesen látta el: bár az általa formált karakter nem igényelt túl nagy színészi teljesítmény, a mosolya és szőke hajtincsei azt hiszem sokunkat levett a lábáról.
Következnek a gügye rendőrök és riporterek. Az egész film tele van apró kis szurkálódásokkal az amerikai rendőrséget, illetve az ottani médiavilágot illetően. Jó látni, hogy az alkotóknak volt önkritikájuk, manapság ezek véresen komoly témák lennének, itt mégis sikerült teljesen poénra venni az egészet. A film érdekességét tehát nem is maga a sztori adja, hanem ahogyan közben megismerkedünk a szereplőkkel, és saját kis történeteikkel. A nyafogós kiscsaj (Natalie Voss) a szemünk láttára változik át szexis és talpraesett nővé, a világ életében lúzer főhős (Jack Hammond) pedig menő győztessé. Az olyan mellékszereplők, mint a pióca módjára tapadó riporterek, az Amerika igazi arcát képviselő két ostoba, önjelölt hős, a médiacézár, az üvöltöző rendőrfőnök és töketlen beosztottjai mind gondoskodnak arról, hogy jól szórakozzunk.
És ha mindez még kevés lenne, a rendezők egy finom erotikus jelenetet is becsempésztek a filmbe – de mindezt tényleg annyira árnyaltan, hogy még a 12-es karikára is valószínűleg csak a hányós jelenet, meg a fegyverek miatt volt szükség. Érthetetlen, hogy miért sorolták ezt a filmet a kaland, ill. akció-thriller kategóriába. A bizottság tagjai minden bizonnyal vaskalapos nagymamik, vagy komplett fafejűek voltak: mekkora annak az esélye, hogy egy autópályás üldözés során az orvosi egyetem halottaskocsijából csak úgy hullák guruljanak a száguldó autók közé meg a rendőrautó motorháztetőjére, vagy hogy két idióta a saját dzsippjével akarja elkaszálni az üldözött kocsit, és a sikertelen jelenet után tömegbalesetet okozzon a sztrádán? Ezeken én bevallom, jókat derültem, mint ahogy az is eléggé valószínűtlen, hogy 150-es tempónál szexeljünk egy jót egy BMW-ben – hiába, ez már örökké csak vágyálom marad.
A zenei betéteket ugyanúgy csak dicséret illeti: bár személy szerint nekem egyik szám sem volt ismerős, mégis remek hangulatot adott az egésznek. És persze, hogy is végződhetne máshogy egy vérbeli ’90-es film, mint happy end-del – némi fordulat után persze. Figyelem, erre csak a videón látott jelenet UTÁN került sor, tehát aki nem látta, ne higgye, hogy ilyen dekadens, 21. századi vége lesz a dogoknak!!! Aki már látta, nézze meg újra, aki pedig nem, az végképp kövesse figyelemmel a TV-műsort, néha ugyanis terítékre kerülnek ilyen rég elfelejtett gyöngyszemek is a NEM piacvezető kereskedelmi adókon. Jó szórakozást hozzá!
