Év: 1990

Nemzetiség: angol

A Violatoron jelent meg, olyan számok mellett, mint az Enjoy the Silence, és a Policy of Truth, vagy a tavalyi koncert meglepetés ráadása a Waiting for the Night. Ez volt az az album, amit a fanatikusok az utolsó igazi DM korongként tartanak számon. A Personal Jesus (modoros DM rajongóknak csak PJ) az egyik legsikeresebb felvétel a DM történetében, enélkül csak lincselés terhe mellett múlhat el koncert. Ez volt az első, amit tíz évesen hallottam tőlük, és ekkor szerettem beléjük. (Igen, egyenként mindegyik tagba, nem csak a zene, hanem a három fiú is elfért a szívemben. Egymás után.) Pedig tulajdonképpen a hangzás miatt kakukktojásnak számít a zenekar történetében, de ennek ellenére/vagy ezért annyira populáris, hogy mindenki ismeri. Ki ne ugrált volna legalább egyszer életében, égnek emelt karral óbégatva, hogy "reach out and touch faith." Bár egyszer a Depeche Mode klubban sikerült belefutnom egy Richard touch me-be is. A népszerűségét jelzi, hogy többen is feldolgozták, Placebo, Jamelia, Marilyn Manson, Johnny Cash, HIlary Duff, Metamatics, Lollipop Lust Kill, Lisa Hannigan, Pull.

Bár ebből bizonyára szerkesztőségi vita lesz, nekem a Depeche Mode jelenti a 90-es éveket (végülis a 80-ast, és a 2000-est is), hol van már az eurodance, a fiúbandák, és a girl power, de Dave Gahanék még mindig nyomják...