'92-t írunk, és a Disney óriásvállalat reneszánszát éli a Kis Hableány meg a Szépség és a Szörnyeteg sikerén meglódulva. Nincs vita, kell egy új mese. A franciás színezetűeket már kivesézték, legyen valami misztikus, valami varázsos, valami furcsa lényes, ahol szabadon kiélheti magát a stúdió! Mi sem egyszerűbb ennél, hiszen az Ezeregyéjszaka meséiben, legalább ezer meg egy lehetőség van. Világviszonylatban – a Kis Mukkon kívül – pedig Aladdin karaktere a legismertebb. Szóval uccu neki, adaptáljuk a történetet!

Az eredeti történet sem sokkal bonyolultabb mint a Disney-féle feldolgozás. Adott egy szegény csavargó, aki egy varázslámpához jut, valamint egy hercegnő, aki szépséges és Aladdin őt akarja. A lámpásban lakó Dzsinn segítségével Aladdin gazdaggá lesz, maga is hercegnek adja ki magát és övé lesz a lány. De aztán aljas trükkel kicsalják tőle a lámpást, vagyona semmissé lesz, de a szerelme megmarad. A Disney igyekezett fenntartani/megtartani a jellemekben rejlő konfliktusokat.

Aladdin egy szegény semmirekellő fiú, aki többet akar. Gazdagságot, biztonságot, egy kis hatalmat és természetesen szép feleséget. Jázmin hercegnő, aki a palotában élte le egész életét, annak nagy részét félárván, ugyanakkor már szabadulna az irigyelt úri világból. Ott van még a fő ellenség Jaffar, az öreg Szultán kétszínű tanácsadója. Aki nem akar semmi mást csak hatalmat, hatalmat és hatalmat, lehetőleg a vele járó vagyonnal együtt. Megalomániája és nárcizmusa aszexuálissá és érzéketlenné teszi őt. Elvakultságában a leggyengébb, ármányokkal teli hatalmi törekvései nem járnak sikerrel. Aladdin ráébreszti a Szultánt  Jaffar manipulációira, Jázmin beleszeret, és bár kiderülnek az igazságok, azért minden jó, ha jó a vége.

A szereplők megalkotásánál egy csodásat újított a Disney ebben a mesében. Bevezette a páros karaktereket. Amivel időnként már próbálkozott, itt azonban nem csak egy-egy szereplőnek van kis kedvence hanem mindenkinek. Ezzel a karakterek sokkal árnyaltabbakká válnak, szimbolikus jelentéseik mélyebbek és nem annyira zavaró a sokszereplős megoldás. Ezen a vonalon továbbmenve, a szereplőinket nem a történetbeli súlyozás szerint soroljuk majd fel, hanem párosával egymás után.

Szereplők:

Aladdin: Szegény csavargó, utcagyerek, minden bizonnyal árva. Sosem volt semmije, ezért többre vágyik. Ő a csiszolatlan gyémánt. Sajnos mivel akkor még nem működött a szervezett tehetséggondozás, így Jaffar áldozatává válik. Egyedüliként beléphet a barlangba, és elhozza a lámpást, Dzsini segítségével pedig megpróbálja elérni mindazt, amire eddigi életében vágyott. Az ő tanulsága az a történetben, hogy  mindez eddig is megvolt neki, csak nem látta az anyagi nyomortól. Hiszen Jázmin a csavargóba szeretett bele és Abu és Dzsini is a szegény, de tiszta fiút/barátot szereti benne. Szultánná lesz, ami nem biztos, hogy a legmegfelelőbb munkakör neki, tekintve, hogy elég sok adminisztratív és strukturált feladatkört foglal magában egy ilyen altruizmust kívánó feladat. Ő pedig inkább a szabad kalandokat kedveli.

Abu: Aladdin majma. Ez a kis majom is a szabadságot szimbolizálja, hiszen önszántából, igazi bajtársias viszonyban van Aladdinnal. Így eléggé nehezen tekinthető Aladdin a gazdájának, sokkal inkább sorstársai egymásnak. Abu is többre vágyik, viszont egészen más értelemben. Ő Aladdin osztatlan figyelmét akarja, s elég nehezen veszi, hogy ezt nem mindig kapja meg. Ő Aladdinnak az a fele, aki kicsit rossz, kicsit önző, kicsit léha, kicsit egyszerű. Amilyen Aladdin lenne, ha valamivel kevesebb neuron működne az agyában.

Jázmin: A szépséges, óriási szemű hercegnő. Legfőbb tulajdonsága neki is az elvágyódás. Úgy tűnik, ez a mese leginkább erről szól. Ő ott élhetett teljes kényelemben és védelemben a palotában, az egyetlen amit mégis akar, az a szabadság. Férjhez kell mennie egy herceghez, akár így akár úgy. Ő leginkább szerelemből szeretne. Tudja, hogy a dolga, hogy szultánné legyen, annak minden kötelezettségével, de szemmel láthatólag nem ez az, amire őszintén vágyik. Hát megszökik a palotából és ott meg is ismerkedik egy csavargóval. Lelki társak, ez azonnal kiderül, majd egymásba is szeretnek.

Rádzsa: A tigris. A legszimbolikusabb teremtmény a mesében, a nyúlszívű ragadozó, aki az emberek között él, távol természetes lelőhelyétől. Neki mégis elég ez a fogság, ha szerettei között lehet. Hűségesen védelmezi Jázmint, igazi bátyként viselkedik.  Őbelőle szerintem jó Szultán válna. Ő Jázmin engedelmes oldala.

Jaffar: Manipulatív jegyeire mi sem világít rá jobban, mint amit Aladdinnak mondd a börtönben: „Ugye ismered ezt az aranyszabályt, pedig hát mindig az arany diktálja a szabályt.” Ő a főgonosz, egyben az öreg Szultán legbecsesebb és legbölcsebb tanácsadója. Erősen vonzódik az okkultizmushoz és sosem vet meg egy kis mágiát céljai elérésében. A célja: – mint azt már említettük – a hatalom, a korlátlan hatalom. Vesztét természetesen nagyravágyása okozza, merthogy egy becstelen ember sosem lehet igazi úr, így marad szolga. „Szemesnek áll a világ” felfogása és a csúcsára ért varázsereje ellenére is csak egy dzsinn lett belőle, lámpásba zárva, hiszen ennyire méltó.

Jágó: A papagáj, avagy Jaffar ideggyenge kiskedvence. Ő Jaffar hevesebbik, gyávábbik fele. Hasonlóan rátarti, mint a gazdája, de lojalitása is hasonlóan labilis. Kizárólag önmagát szereti, érdekházassága Jaffarrral pedig csak esetleges. Esze ágában sincs felelősséget vállalni, vagy hűséges lenni hozzá. Amúgy igen vicces karakter. Kedvenc jelenetem, mikor elfogják az öreg Szultánt s ez alkalommal ő tömi a szájába halomszára a kekszeket. Édes a bosszú...édes. Jágó kimond és megtestesít mindent, amit Jaffar a rideg álarca mögül nem tehet. Ő a szelep a gőzgépen.

Dzsini: A palackba zárt szellem, minden tekintetben. Ő is elvágyódik, ő is szabad lenne, de vallja az ősi értékeket a szeretetről, a barátságról és ameddig bilincsei engedik, önfeláldozó is. Igen lelkes, és még feladatteljesítés közben is a hülyeségen jár az esze. Képtelen poén nélkül megmozdulni, megnyerő vigyora Maksa Zoltánéval vetekszik. A mese legviccesebb alakja, hiszen Aladdin csak egy jólelkű srác, Dzsini viszont olyan mókamester, akinek az önálló showműsoráért is bekapcsolnánk a tévét este 8-kor.

Szőnyeg: Dzsini kiegészítője, többezer éve haverok. Jámbor és bátor és szabad és repül. Dzsini pont ilyen lenne, ha nem lenne rakéta a seggében.

Szultán: Mint eddig mindegyik mesénkben, ő is egy gyermekét egyedül nevelő, vélhetően özvegy apuka, aki nincs nagyon kint a vízből rakoncátlan és konok lánya miatt. Kedves figura, bár olykor igen butuska, nem is nagyon érteni, hogyan képes kormányozni egy országot.

Jordán árus/mesélő: Vele kezdődik a mese, ő a hangulatfelelős narrátor, hogy még véletlenül se egyedül kelljen végigizgulnunk a történetet. Méhkasnyi turbánjának látványa, sejtelmes hanglejtése és sunyi pillantásai pillanatokon belül Arábia nyüzsgő bazársoraiba irányítják a képzeletünket.

Katonák: A Szultán szolgálatában állnak, és  mindenkit üldöznek, aki a szultán érdekeltsége ellen tör. Bármelyik szultáné ellen... A hatalom erőszakos és buta, egyenarcú kiszolgálói, megtestesítik a fő üzenet, a szabadságvágy ellenpólusát.

Kázim, a gonosz rabló: Jaffar első áldozata. Ő leli meg a Szkarabeusz iránytű másik felét, majd miután megtalálják Jaffarral a barlangot, bemerészkedik. De nem tiszta szívű, így a barlang elnyeli magával a homok alá. Azóta nem vág át torkokat.

Kincsesbarlang: Oroszlánfejű, kalózfülbevalós, igen állhatatos kincsesbarlang. Tartja magát a szabályaihoz, könyörtelen és alakváltó. Modora és embereket elnyelő étvágya elvileg a gonosz szereplők közé sorolná őt, ám ha jobban belegondolunk, semmi rosszat nem tesz. Jutalmazza a jóságot és megtorolja, ha becsapják. Következetessége, határozottsága és gazdagsága alapján talán köze lehet egy régebbi, valóban rátermett szultánhoz.