Sportszerető szerkesztőségünk ma úgy döntött, ideje fellőni a lángoló nyilat, és felidézni az egykor volt legendás, 90-es évekbeli olimpiákat. Mivel Szöulra még nem nagyon emlékezhetünk, kezdésként a XXV. nyári olimpiát dolgozzuk fel. Természetesen Barcelona után jön majd Atlanta és Sydney is. Az olimpiai visszatekintőkben felidézzük az emlékezetes pillanatokat, a 11 magyar aranyérmet, a sportolókat, a közvetítést, a kommentátorokat.
Elsőként a hallatlanul sikeres vizes blokkot, amely a mai időkkel ellentétben garanciát jelentett arra, hogy nem kell heteket várni az első aranyra. Pontosan 17 évvel ezelőtt született kettős magyar siker a női hátúszás 100 méteres számában. Erre, és a többi úszóéremre emlékezünk mai posztunkban. Hála a mindenféle, torpedómérnökök által tervezett hydrodinamikus cáparuháknak, géntenyésztett kínaiaknak meg lapátkezű amerikai torzszülötteknek, az uszodák világában ennél szebb, jobb, termékenyebb és eredményesebb világverseny a mi életünkben már aligha lesz. A hozzáértők már az olimpia előtt biztosnak véltek legalább 2-3 aranyat úszásban, de mi gyerekek aligha foglalkoztunk ilyesmikkel. Vagy a napközbeni események közvetítését néztünk, vagy valami kis, saját magunk által végzett sporttevékenységgel hangolódtunk az esti nagy eseményre. Arra azért mindenki ügyelt, hogy időben hazakeveredjen a dühöngőből, így rövid tisztálkodás után irány a izgatott család többi tagja által már megtöltött nappali!
Női 100m hát; 1992. július 28.
Nyilván mindenki emlékszik, hogy ezen a távon Egerszegi Krisztinától vártuk az aranyat – bár Szabó Tünde is bejutott a döntőbe. A dolog azért volt izgalmas, mert ez volt „Egérke” gyengébbik távja. Mindenki izgult is előtte rendesen, aztán a nagy akarásnak egy magyar arany és egy magyar ezüst lett a vége, amerikai bronzzal – Lea Loveless – kiegészítve. Talán ez volt az a pillanat, ahol mi gyerekek kezdtük megérezni, hogy a körömlerágós versenyek nem az uszodában várnak ránk. Na persze az izgalomnál vannak jobb érzések is, például az, amikor két magyar zászló emelkedik egymás mellett a Himnusz hangjaira. Az ilyet már fiatalon is nagyra becsültük.
Női 200m hát; 1992. július 31.
Ez volt az a szám, ami mindenki szerint tutibiztosan a miénk lesz majd, hiszen Egér már 4 évvel ezelőtt – alig 14 évesen – is lealázta ezen távon a tenyeres-talpas NDK-s kolléganőit. Jó magyarhoz illően itt kellett volna csúfosan elrontani a dolgot, de valamiért Egerszegi Krisztina tényleg annyival jobb volt a többieknél 200-on, hogy nem lehetett megfogni. Maga a verseny ugyan tökéletesen izgalommentes volt – Vitray Tamás is alig-alig emelte a hangját – mi azonban örültünk a győzelemnek és a villogó OR feliratnak. Dagmar Hase, a egykori NDK-s Jolly Joker lett a második, több, mint két másodperc hátránnyal.
Női 400m vegyes; 1992. július 26.
Kicsit összekavarva az időrendet, a négyszáz vegyest hagyjuk legutoljára. Nemcsak azért, mert ez volt a leghosszabb, hanem mert itt voltak végre meleg pillanatok is. Bár szintén a mi lányunk volt a favorit, kezdetben a mellette úszó Summer Sanders vezetett. A hátúszás érhetően nekünk kedvezett, az amerikai azonban mellben visszavette a vezetést, és az utolsó 100 méter gyorsnak szinte teljesen együtt vágtak neki, kiegészülve a kínai Lin Li-vel. A fordulónál már Egérke vezetett, és valahogy éreztük, hogy nem lesz itt baj. Nem is lett. A jól hajrázó kínainak már nem volt esélye a győzelemre.
Férfi 200m vegyes; 1992. július 31.
A férfiaknál sem volt okunk a szégyenkezésre, hiszen Darnyi Tamás személyében egy igazi vegyesúszó-klasszis érkezett Barcelonába címet védeni. Itt is a rövidebb táv feküdt kevésbé. Az utolsó 50-re fordulva Darnyi csak a negyedik helyen állt, viszont ennek ellenére egy magyar, Czene Attila vezetett. A hajrá azonban a címvédőnek sikeredett jobban. Két tizedet vert a második helyen célba csapó amerikai Burgess-re, aki mögött alig 3 századdal, Czene lett a bronzérmes.
Férfi 400m vegyes; 1992. július 27.
A változatosság kedvéért a mi fiunk ebben is címvédő volt, és ehhez méltóan taktikus versenyzéssel, és higgadt erőbeosztással ment a mezőny elejével egészen a 100 gyorsig. A végén olyan tempót diktált, hogy képtelenség volt megverni, habként a tortán még a kis OR is villoghatott a sarokban. Vitray Tamás extázisban, mi pedig bonthattuk a kölyökpezsgőt.
Férfi 100m és 200m mell; 1992. július 26./29.
Az aranyeső mellett volt itt még két ezüst is, amire nem csak megnyugtatásul mondták, hogy szépen csillog. Mindkettőt Rózsa Nobert szerezte, szoros versenyben az amerikai győztesekkel.
A remek eredményeket elérő élsportolóink mellett emlékezzünk meg azokról is, akik a háttérből segítve megteremtették a biztos, nyugodt körülményeket és a szakmai alapokat. Elsősorban az azóta elhunyt Széchy Tamás és a még ma is aktív Kiss László mesteredzőkre, a szükséges Plusszra, valamint a minden hájjal megkent szélhámosra, Zemplényi Györgyre, aki szintén nincs már köztünk. Az általa összekalapált aprócska hiány nélkül versenyzőinknek jóval többet kellett volna nélkülözni. Az öt aranyérem azonban egészen biztosan megért ennyi év száműzetést, elvégre az annalesekben csak ez lesz benne, az Interpol-körözés meg a különféle rosszindulatú pletykák nem.
Ezek után így festett az uszoda éremtáblázata:
| Rank | Nation | Gold | Silver | Bronze | Total |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 |  United States (USA) | 11 | 9 | 7 | 27 |
| 2 |  Unified Team (EUN) | 6 | 3 | 1 | 10 |
| 3 |  Hungary (HUN) | 5 | 3 | 1 | 9 |
Folyt köv.
