HTML

90

A 90-es évek sose érnek véget! Hubba-Bubba rágó? Prehistoric 2? Családi mozidélután a Disneyvel? Ugrin Emese? Hasbro? Talapa János? Tépőzáras védőszövet a BMX vázon? Mindez egy helyen! Zene, sport, számítógép, tévé, mozi, politika, közérzet, mindennapok, szigorúan szubjektíven.

90-es évek a Facebook-on

Ennyien olvastok

Friss hozzászólások

Kapcsolat

Ha valami ötleted, vagy észrevételed van akkor ide írj: 90esblog@gmail.com

NBA a ’90-es években: A Döntő

2009.11.20. 00:00 :: Papi83

Következő posztunkban ismét a sporttörténelem jeles momentumait idézzük fel. Számomra a ’90-es évek legemlékezetesebb NBA meccseit a ’97-98-as nagydöntő jelentette – noha egyetlen percét sem láttam élőben. Kinek-kinek máshogy vonult be az emlékezetébe: a Chicago Bulls mesterhármasa, vagy a Utah Jazz páratlan menetelése.

 

Mielőtt magáról a döntőről írnék, essen néhány szó arról, hogyan is láttuk gyerekként az NBA-t annak idején. Mint megrögzött kosárbarát, számomra természetes volt az iskolai kosáredzések után adózni egy kicsit az igazi nagyoknak is. Kezdtem ezt egy pár szándékosan emlékezetessé tett meccsel a 286-osomon, ahol az NBA ’89 nevű csodálatos játékkal (erről bővebben lesz még szó) szórakozva ismertem meg még néhány aktív sztárt. Szép lassan a figyelmem egy igazán páratlan páros felé irányult, akik mormonváros csapatában a liga emblematikus figuráivá nőtték ki magukat. De erről kicsit később.

Talán nem csak a kosárkedvelők körében terjedtek el akkoriban az oly divatossá vált kosárkártyák sem. Volt többféle verzió: statisztikás, arcképes, újoncos, dedikált, hologramos… Ez utóbbiaknak volt a legnagyobb respektje, főleg ha azokon minden idők legnagyobb kosárlabdázója öltögette a nyelvét. Igen, kitaláltátok: Michael Jordanről van szó. Meccseket anno még a ritkábbnál is ritkábban láthattunk: sporttévé még nem létezvén, az amerikai csatornák pedig még annyira sem voltak a látóhatáron (legalábbis vidéken), az már egész estés ünnepnek számított, ha szeretett Jenő bácsink (nyugodjék békében) néhanapján a TeleSport műsorára tűzött egy már több hete lejátszott rangadót a tengerentúlról. Ezúton is köszönet érte. Hála ezeknek, valamint a nyomtatott sajtónak kaphattunk lassan már naprakésznek mondható információkat arról, hogy mely csapatok utottak be a rájátszásba, vagy éppen kinek van a legjobb meccsenkénti pontátlaga. A kártyák pedig csak gyűltek a gyűjteményünkben: a burzsujok nem átallottak olykor több tucat (megjegyzem sokszor igazán jó nevű) játékost ajánlani egy említett hologramos kosárfenoménért cserébe. De még egy dologra jó volt a napi szinten folyó csere-bere: lassacskán megtanultuk a csapatok új, ’90-es évekbeli logóit is: alkoholos filccel rajzoltuk a őket fehér pólóra, a hátára pedig példaképünk neve és mezszáma került fel. Több kedvencem közül azonban volt egy legeslegnagyobb kedvenc, akivel több pólót is ékesítettem: John Stocktonnak hívták.

A semmi közepén emelt milliós város, Salt Lake City vidám lakói valószínűleg nemigen remélték, hogy lesz egy csapatuk, amely komolyan esélyes arra, hogy letaszítsa trónjáról a ’90-es évek örökös bajnokát, a Chicago Bulls-t. Utólag már bevallhatom: a csapat iránti szimpátiámat csak erősítette a vágy, hogy az évek óta zsinórban csak győzni tudó bikákat valaki végre veszíteni is megtanítsa. Hát kik is lehettek volna erre alkalmasabbak, mint az említett számítógépes játék hős párosa: John Stockton és Karl Malone?

Tegyük hozzá rögtön: a siker egyáltalán nem érte váratlanul a Jazz-t. A két sztárjátékoson kívül a kiegészítő emberek is kivették a részüket a jó teljesítményből – gondolnék itt elsősorban Bryon Russelre és Jeff Hornacekre. A csapat története legjobb alapszakaszát tudhatta maga mögött, 62-20-as mérleggel, önbizalomtól duzzadva menetelt a nagydöntőig: öt meccsen búcsúztatták a veteránokkal felálló Houstont, majd az akkoriban már az „ikertornyokat” is a soraiban tudó San Antoniót, végül pedig a Shaq-kel, Eddie Jones-szal, valamint Kobe-val felálló Lakerst söpörték ki 4-0-lal.  

Némileg nehezebben jutottak el a nagydöntőig Jordanék. Pippen a szezon első 35 meccsét volt kénytelen kihagyni, ám akkor kiválóan pótolta őt Toni Kukoc. A lepattanókat a Féreg szállította, Harper és Kerr is fontos hármasokat szerzett, Mike pedig vérbeli vezérként szintén 62-20-as alapszakaszhoz segítette csapatát. A rájátszásban is simán indult minden: a Charlotte és a New Jersey hagyományosan könnyű prédának számít a rájátszásban; a Reggie Millerrel felálló Indiana viszont nem adta olcsón a bőrét, és hét mérkőzésre volt szükség legyűrni őket. Így érkeztünk el a nagydöntőkig.

 

Puskás Öcsiékig kell visszamenni az időben, ha éreztetni akarom, mit jelent a rádiót figyelve izgulni egy csapatért. Bár semmilyen kötődésem nincs Utah államhoz, Salt Lake Cityhez meg mondjuk még úgyse, mégis nagyon szorítottam Stocktonéknak. Úgy tűnt, ez a csapat történelmet írhat, és még egy év maradásra bírhatja Air Jordant. A sorozat azonban nem éppen ideálisan alakult a számukra. Nagyon nem. Az első két meccs ugyan viszonylag egyenlő erők küzdelmét sejtetve igazán szorosra sikerült, ám a harmadikon 98-54-re húzták el a Jazz nótáját. Ez azóta is az egy meccsen szerzett legkevesebb pont, amióta a 24 másodperces támadóidő létezik. Nagy igyekezet ide vagy oda, a 4. meccset is a Bulls nyerte, bár ezúttal csak 4 ponttal. A sorozat állása ekkor 3-1 volt a keletieknek, innen pedig ugyebár példa nélküli, hogy egy csapat fordítani tudjon. A Utah-nak azonban majdnem sikerült sporttörténelmet írnia. Az ötödik meccsen már ünnepelni készülő hazaiakat igencsak meglepték a vendéggyőzelemmel: Malone 39 pontjával vette ki a részét a sikerből. Minden adott volt tehát az egyenlítéshez – ezúttal Salt Lake Cityben.

A mindent eldöntő hatodik mérkőzésen a Utah szempontjából minden nagyon jól is alakult: Pippennek újra előjött a hátnyavalyája, a Jazz pedig úgy tűnt, nem engedi ki kezéből az újabb győzelmet: bő 40 másodperccel a vége előtt Stockton hármasával 86-83-ra alakította az állást. Nem hiszem, hogy sokan ma ilyen körülményeknél vendégsikerre fogadnának. Michael Jordant azonban nem véletlenül tartják a világ valaha volt legnagyobb kosarasának. Előbb egy gyors akció révén dobott egy ziccert, majd a végső Jazz-támadásnál épp Malone kezéből verte ki a labdát, hogy azután 5,2 másodperccel a dudaszó előtt végső csapást mérjen. Erre szokták mondani: hihetetlen. Ma is bennem vannak a képsorok, amiket persze csak utólag láthattam, ahogy Air-Mike a hintába ülteti Russelt, aki elesik, mintegy előre vetítve ezzel csapata bukását, majd behullik a győztes kosár…

 

Jordan tehát hatodik bajnoki aranygyűrűjét, és második mesterhármasát ünnepelhette, ami után be is jelentette visszavonulását. A másnapi rádiójelentés nem adta vissza híven a pályán látottakat, de azt már akkor is tudtam, hogy ez nem mindennapi 4-2-es diadal volt. Trónfosztás helyett a király mennybemenetele. Ez volt: A Döntő


26 komment

Címkék: nba

A bejegyzés trackback címe:

https://90es.blog.hu/api/trackback/id/tr781503726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peterag1 2009.11.20. 09:37:39

Hali!

Úgy emlékszem, h ezt a nagydöntőt már a TV3 elnevezésű adóN nézhette a magyar nagyérdemű.
Az a csel..., ahogy írtad: UNBELIEVABLE

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.11.20. 11:49:51

@Petera1:
Igen ott tuti adtak ilyesmit. Nem vok nagy kosárrajongó, de én is emlékszem rá.

geri415 2009.11.20. 11:51:37

Felejthetetlen, utánozhatatlan.
A 90-es évek volt az NBA aranykora (is).

RaczUr 2009.11.20. 12:09:46

Az "álomképes Jordan" kártyára emlékszik még valaki? 93-94es upper deck széria.

Francis W. Scott 2009.11.20. 13:06:32

A 90-es években gyűjtöttem a kosaras kártyákat, azokkal bizniszelt mindenki a sulinkban (pl.: "Van Jordaned? Adok érte 5 Pippent!", vagy "Nézd meg a pontjait, 2500 kosarat dobott, a Rodman meg csak 500-at, úgyhogy ezért 5 Rodmant aggyá'!"). A Chicago Bulls kártyákra voltam ráindulva, azon belül Michael Jordanből volt vagy három oldalnyi az albumomban. A legkirályabb meg az volt, amikor általános negyedikben alapítottunk kosárcsapatot! Az volt a neve, hogy Western Boskan (nem jelent semmit, de nem tudtunk angolul, és ez menőn hangzott), a kézilabdapályán játszottunk, egyáltalán nem ismertük a szabályokat, és a kézikapu fölött kellett átdobni a labdát, hogy pontot szerezzünk. Szép idők voltak! :D

haromt · http://90es.blog.hu 2009.11.20. 13:36:58

Mindenki gyűjtötte a kosárkártyákat. Jómagam már akkor is modoros amcsisportbuzi voltam, így ezt is profin nyomtam, cserélgetés csak a hivatalosan megállapított ár szerint (ezt a Beckett nevű magazinban írták). Volt egy 175 dollár értékű Marburym is :) Akkor az nagyon sok pénz lett volna, de mivel kicsit megsérült nem akarták megvenni :( A hokis kártyáim még mindig megvannak. Remélem pár év múlva felmegy az áruk a koruk miatt :)

Jokerpofa 2009.11.20. 14:24:33

nekem meg mindig megvannak a kosaras kartyak, bazz mennyi kartyamba kerult a golfozos Jordan , en hulye meg utana elcsereltem, mert mar csak Shaq hianyzott az egyik sorozatbol:S

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.11.20. 16:25:39

valamelyik német adón adtak néha meccseket, utána mindig rögtön vonultam le a pályára, saját magam ellen játszottam 100-ig tartó meccset.
:)

Terrance 2009.11.20. 16:39:22

Így van, a Sat1 is sugározott. Jump-Ran című műsor tartotta életben az érdeklődést.
Ez egy nehezen értelmezhető döntő volt a számomra, a Chicagot én is szívesen láttam volna elbukni, viszont gyűlöltem a Utah Jazz-t. Előtte évben viszont a SuperSonics hatalmas kedvencem volt. A Payton - Kemp páros felejthetlen alley-oop-jai!

Noda10 2009.11.20. 16:46:53

én is gyűjtöttem őket, de persze nem álltam be a sorba, nekem olyan kedvencem, volt akit senki más nem imádott. Nick Van Exel. Lakers irányítója volt (itt a cikkben a kobe Shaq, Eddie Jones féle gárda irányítója. Nem volt egy nagy név, de pont abban az évben volt All Star, amelyikben a TV3 adta a gálát. Gonodljátok el milyen kínkeserves volt összegyűjteni egy ilyen közepes játékosból 44 darab kártyát. :D

Papi83 2009.11.21. 15:10:28

@Noda10:
Ja, Van Exel ott kezdte, aztán Denverben pattogtatott még egy sort. Tényleg elég középszerű arc maradt:P
@Terrance:
Sajna nekem a TV3 meg a Sat1 sem jutott még akkoriban, de a Payton-Kemp páros tényleg ott volt.
Meg azért voltak még jól csengő nevek: Barkley, 'Zo Muorning, Pat Ewing... hogy csak párat említsek. Szép idők voltak.

Papi83 2009.11.21. 15:11:21

@Theodoro:
Nekem Penny Hardaway volt ilyen, nem sajnáltam odaadni érte a Jordaneket:)

Majom Miklós Fan Club 2009.11.22. 23:01:16

valóban adta a tv3, nekem meg is van az utolsó meccs kazettán, kosárrajongó, vidéki havernak vettem fel anno (pornóval együtt :D )

Mitya Ivanov 2009.11.24. 22:14:41

@Terrance: az utah jazz tényleg gyűlöletes, de akkor volt egy Stockton-Malone-Hornacek tengely, aminél jobb munkamegosztást nem nagyon lehet kitalálni kosárlabdában. Én miattuk szerettem az utah jazzt.

Blentone 2009.11.25. 00:51:07

Nagyon ottvan az írás! Nagy pacsi érte!
Voltak azért még nagy nevek/játékosok pl: Grant Hill, Jerry Stockhouse(személyes kedvenc MJ után), Antoni Walker, Kevin Garnet és persze a jó öreg Barkley!.
Az m1 -en csíptem anno olyat, hogy délutáni uborkasávban ment valami műsor aztán képszakadás-adáshiba-majd egy lakers-rockets meccs felvétele került valószínü a szerkesztő kezébe az én legnagyobb örömömre.

Papi83 2009.11.25. 20:39:02

@Blentone:
Thx. Amúgy Grant Hill akkoriban tényleg ász volt, Jason Kidd is, no meg Penny Hardaway, a személyes kedvencem.

javierescude 2009.11.26. 12:28:30

Először is gratulálok a bloghoz, nagyon jók vagytok.

Az NBA-t én is a TV3-n meg a DSF-en néztem, azt hiszem a TV3-on Uj Péter volt a szakkommentátor.

Valaki írta, hogy Nick van Exel volt a kedvence, őt én is nagyon bírtam, meg az ufo-fejű Sam Cassellt. De a leges legnagyobb kedvenc Reggie Miller volt, miatta órákon keresztül gyakoroltam a 3pontos dobásokat. Az ő kártyáit gyűjtöttem, még most is meg van kb 120 db belőle, meg természetesen Air Jordaneket.

Kitartás a további blogíráshoz, sok kellemes emléket juttattatok eszembe.

stardustmemory 2009.11.30. 12:23:05

Volt egy tiszavirág életű kosaras magazin,a Kosárlabda magazin.Abban volt egy "Az utolsó másfél perc" cimű cikk Ruják István tollából.Abban minden benne van arról a meccsről Salt Lake Cityben.Jordant a legjobban az utolsó mondat jellemzi:"Az elegancia belülről jön és felejthetetlen.":)

Futur01 2009.12.13. 20:11:46

Sziasztok !

Én is nagy kosaras kártya gyüjtő voltam anno,és most 10 év elteltével megint elkezdtem:-)Akkor nagy Anfernee Hardaway gyüjtő voltam,és édesapám megtalálta otthon a kártyákat.Amikor hazamentem,valami fantasztikus érzés kerített a hatalmában,és előjöttek a régi emlékek:-)Csere-bere stb.
És most megint gyűjtögetem a kártyákat,főként Penny-t,és már szerencsére 4 db aláírt kártyára is szert tudtam tenni:-)))

dancegirl26 2009.12.14. 09:17:43

Én láttam élőben :) ott kucorogtam a fotelben hajnali 2-től(ha jól emlékszem), élőben ment a TV3-mon, másnap ismételtek délután, de az nem az igazi :)

A. Dalton 2009.12.22. 12:32:14

Nekem is még van egy csomó kártyám elrakva. Glenn Rice volt a kedvencem, és a Charlotte Hornets a favorit :D

Faluzsaru 2010.05.22. 02:57:30

Számomra az NBA mindmáig legfelfoghatatlanabb jelensége Gheorghe Mureşan (volt). Tudjátok, az a nagydarab román ürge, akinek még Michael Phelps-nél is hülyébb feje van.

colunistas.ig.com.br/esportesamericanos/files/2008/08/separados1.jpg

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.05.23. 19:54:46

A hatalmas Malone-t és a kis Stocktont elnézve TC és Rick jutnak eszembe. :)

Papi83 2010.05.23. 21:57:35

@Faluzsaru:
Muresan rettenetesen tehetségtelen volt - szerintem pusztán a feje miatt került oda, ahova:)
@Gudea enszi:
kissé túlzásba viszed a Magnumot mostanság, bár szellemes hasonlat:)