Panaszkodás, hisztéria, modoroskodás, alakoskodás, közhelyek, álszentség, undor. A gazdagréti tanári kar férfiállományáról hirtelen ezek a kifejezések jutottak eszünkbe. Vajon ki lesz meszelve tanévkezdésre a vécé? Minden tankönyv időben megérkezik majd? Lesz idén petárda miatt kifolyt szem? Ha mindezekből semmi sem végződik rosszul, a miattuk generálódó panaszáradatot biztosan nem ússzuk meg, és mindezt ráadásul elvileg férfiszájakból!
Hável
A krisztusi szenvedéstörténet modern adaptációjának egyszemélyes megformálójaként Hável igazgató karaktere felvállaltan hozza a magyar pedagógusról alkotott összes sötét sztereotípiát. Hisztis, életképtelen, töketlen, tehetségtelen, gyengekezű megalkuvó, aki a hat cukorral ivott kávé alatt minden szünetben igyekszik megváltani a világot, hogy aztán kezdődő órái bármelyikén kicsit mindig rosszabb hellyé tegye azt. Matematika-fizika szakpárja mellett az életben képtelen számokat összeadni, így az iskola teljes költségvetése minden szeptember végére összeomlana, a Háveltől teljesen független gazdasági vezetés nélkül. Számolás helyett inkább az önkormányzattal vívott párbajaival igyekszik villogni a kollégák előtt, de ezek kivétel nélkül vereségeivel végződnek, így tehetetlen dühét ismételten az iskola költségvetése bánja, a tanáriban jóval átlag felett fogyasztott közös papírzsepik formájában. Szerencsére hiányzik belőle mindenfajta agresszió, így a hisztirohamai végét kísérő könnytelített pillantásait, malacszerű alakjának sípolós levegővételét Jutka minden esetben vigasztalással egybekötött homloktörölgetéssel honorálja. Ilyenkor mindig még egy évre elvállalja, de jövőre tényleg keressetek mást, én aztán soha többé!
Béla bácsi
Hakapeszi Maki egészen különleges mefisztói alku részeként lemondott a csokoládéról, ennek fejében a Sötétség Hercege elvágta marionetthuzalait, és mindennél gonoszabb terv keretében a gazdagréti paneláltalános örökös nyugdíjas Janus Pannoniusává tette. A mefisztói alku igazi különlegessége, hogy alanya viszonylag csekély árat fizet a csokoládéval, ugyanis láthatóan lubickol új szerepében. Visszataszítóbb és kiállhatatlanabb, mint a Zsebtévében valaha. Mi, Jóérzésű Emberek azonban annál többet vagyunk kénytelenek szenvedni. Béla bácsi a magyar-történelem-könyvtár-szabad bölcsészet végzettségével afféle élő lexikon a hitvány, műveletlen és gyáva tanári kar szemében. A köztünk élő múlt, aki a huszadik század minden pillanatát végigélve valamennyi nemzeti ünnepen egyedüliként jogosult felvilágosítani a szándékosan félreképzett kollégákat és a tudásra szomjazó kisgyermekeket a valójában hogyvoltról.
A dolog pikantériája, hogy egy közepes történelmi- és emberismerettel rendelkező néző számára teljesen világos, hogy Báthory Béla csak 1989 után kezdett a mindenkori elnyomógépezet ártatlan áldozata lenni. Ha valóban megjárta Horthy, Szálasi, Rákosi és Kádár börtöneit, akkor minden bizonnyal csakis azért, hogy őrizeteseket kísérjen kihallgatásra az alagsorból a vizsgálati részlegbe. Természetesen, mivel örök túlélő, sokkal valószínűbb, hogy ennél jóval kisstílűbben lapulta végig a gazdagréti iskola előtti 170 évét. Ugyanazzal a neutrális egykedvűséggel bambulva a körúton vonuló román lovasokra, kübelwagenekre és T-54-esekre is, az ellenállás szikrájának legapróbb jele nélkül. Hitványsága mellett Béla bácsiban csalhatatlanul üzemelő radar zakatol, hiszen példátlan pontossággal méri fel, mikor jön el a pillanat, amikor már semmiféle megtorlástól nem tartva szélesre tárhatja szokatlanul hosszúkás ajkait. Így környezetének utolsó évtizedében kell végigszenvednie minden addigi évtizedének valamennyi gyáva, kisstílű, beszari kompromisszumát, az ötvenes évek ütemes, hosszan tartó tapsaitól kérges tenyereinek széles gesztusait. A szabadnépfélórákat követő hosszú csöndjeiből táplálkozó heves hisztirohamait, amelyeket a többség által szabad, titkos választások során megválasztott kormány és önkormányzat intézkedései ellen intéz. Mégis van ezeknél rosszabb, nevezetesen, amikor Béla bácsi viccelni próbál.
Csaba
Örökérvényű jellem, a meztelen csiga, amely egyetlen intézményből, rendszerből, hatalmi gépezetből sem hiányozhat. A gimnáziumban ő volt az, aki ki sem látszott a tanárok seggéből, és önkéntes titkárként segítette az életüket. A legundorítóbb emberhez is fenntartások nélkül képes odadörgölőzni, ha attól bármiféle előnyt remél. Béla bácsinál gusztustalanabb lényt ugyebár nehéz elképzelni. Az öreg még a "Béla bácsi, kér egy kávét?" kérdésre is kizárólag selypítve, nyammogva, biggyesztett szájjal, tudálékos hangnemben kioktatással képes válaszolni. Az ilyen ocsmány ősvarangy nem csak a diákok, hanem egyöntetűen mindenki rémálma. Eleve sci-fi kategória, hogy mindemellett szeretik és tisztelik a kollégái. Amíg azonban a tanárok csak rendszeresen érzékeltetik ezt vele, addig Csaba nyíltan belebújik a valagába, és csontig benyal neki. Az a legundorítóbb az egészben, hogy Béla bácsi nincs semmiféle funkcióban, pusztán az öregkorát övező érdemtelen tiszteletben lubickol savanyú pofával.
Csaba pedig minden bizonnyal ezen tisztelet cseppjeiből szeretne magának is összeharácsolni, hiszen a tisztelet az, amiben az ilyen csúszómászó, gerinctelen férgek sosem részesülnek. Az önkontroll teljes hiányával udvarol az öregnek, mintha alig várná, hogy szobára mehessen leszopni őt. Az ilyet a jobb diktatúrákban kézről kézre adva kihasználják, miközben a háta mögött kiröhögik, aztán amikor már úgy érzi, hogy valakivé lett a farvizeken evickélve, és követelőzni kezd, akkor a nyakába sóznak egy jó kis koncepciós pert, és felakasztják a picsába. Horváth Ádám dramaturgiai analfabétizmusának egyik jele, hogy a gerinctelen nyálgép karakterből külsőleg Udo Brinkmannt csinált, amivel persze a történet a legkevésbé sem harmonizált: Csaba pontosan ugyanannyi nőt fektetett meg a Szomszédokban, mint Udo a Szomszédokban. Valószínűleg Horváth Ádám kicsinyes féltékenysége nem csak az Etust játszó feleségét és az Etus mintáját szolgáltató saját anyját érte el, hanem a nőcsábász férfiakat is. A mosolygós, szöszi Csabából így a lyukról lyukra pattanó német dokival ellentétben egy ellenszenvesen nyomuló, és mindannyiszor a legátlátszóbb kifogásokkal lepattintott, vihogó vagy pityergő lúzer lett.
Bujáki
Kenéz elvtárs után a második bevallottan mozgalmi ember a sorozatban. Az alkotók eredeti szándéka szerint ezért biztosan utálnunk kéne, de az MSZMP piros tagságija ellenére sokkal fontosabb kulturális kapocs köt bennünket össze. Nevezetesen, hogy Bujáki nem pedagógus. Ez már önmagában akkora rokonszenvet generál, hogy nem tudunk haragudni erre a hajdan szebb jövő elé néző szimpatikus fiatalemberre, amint csendes undorral szemléli az őt körülölelő borzalmat. Ráadásul afféle Winston Wolfeként szerez fillérekért leselejtezett katonai sátrat, Ikarus fékbetétet, vagy alig használt neoncsöveket. Bujáki életrevalóságát és szervezőkészségét nehezen is viselik az 1990-től már érthetetlenül antikomcsi tanárok, és Béla bácsival az élen komcsizzák le fejezetről fejezetre, pedig a tanáriból tippünk szerint nem Bujáki súgott több tucat szerencsétlent hóhérkézre. Az igazgató-helyettesség addigi nyűgét értelemmel megtöltő, remek diplomáciai érzékkel rendelkező kedves fickó az egyik legjobb arc a Lantos utcában. Külön fricskaként még Vilmával is összejön, sőt, egy időben van némi remény rá, abban az esetben, ha Horváth Ádám esetleg két hétre elutazik, még akár Veronika vagy Jutka is meglehet neki. Horváth Ádám azonban nem az a személy, aki két teljes hétre otthagyná a Magyar Televízió Szabadság téri székházát, így Bujáki is azt kapja, mint minden rendes ember, aki nem áll be a Báthory Béla kórusába. Infarktus, csendes, lassú elmúlás.